Macron: a Hamász Izrael elleni támadása „századunk legnagyobb antiszemita mészárlása”

Emmanuel Macron francia államfő „századunk legnagyobb antiszemita mészárlásának” nevezte a Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-én Izrael ellen végrehajtott terrortámadását a 42 francia áldozat emlékére Párizsban rendezett állami megemlékezésen szerdán.

„Október 7-én hajnalban a történelem mélyéről felszínre tört a leírhatatlan. Reggel 6 óra volt, amikor a Hamász meglepetésszerű tömeges és aljas támadást indított, századunk legnagyobb antiszemita mészárlását”

– mondta a köztársasági elnök az Invalidusok díszudvarán a francia áldozatok fotói és hozzátartozói előtt.

Fotó: Gonzalo Fuentes/Pool via AP

„68 millió francia gyászol az október 7-i terrortámadások miatt. 68 millió mínusz 42 kioltott élet, 68 millió, köztük hat megsebesített élet, 68 millió, köztük négy, a fogságban örökre tönkrement élet, 68 millió, akik közül három élet még mindig túszul van ejtve, az ő szabadon bocsátásukért nap mint nap harcolunk. Az ő üres székeik itt vannak”

– fogalmazott Emmanuel Macron.

A hozzátartozók tribünjén három szék üresen maradt azon három francia számára, akik továbbra is a palesztin iszlamista szervezet túszai.

A Hamász áldozatainak

„sorsa nem az egyetlen, amelyet a kettészakadt Közel-Keleten továbbra is eltipor a szenvedés tornádója, ami a háború. És minden élet ugyanannyit ér, Franciaország szemében felbecsülhetetlen értékű”

– hangsúlyozta a francia elnök.

Macron úgy vélte, hogy nem szabad engedni az erősödő és gátlástalan antiszemitizmusnak, sem itt, sem ott, mert semmi nem igazolja. Semmi sem igazolhatja vagy mentheti fel ezt a terrorizmust.

A francia elnöki hivatal azt tervezi, hogy egy későbbi időpontban a Gázai-övezet izraeli bombázásában meghalt francia áldozatoknak is megemlékezést szervez, de annak ideje és formája egyelőre nem tisztázott.
.