Izrael-ellenességgel is üzen az ellenzék a Pegasus-ügyben

Az egyre terebélyesedő kiber-megfigyelési ügyben az ellenzék szinte mellékesen a zsidó államot, illetve volt kormányfőjét is igyekszik rossz fényben feltüntetni. Előkerült egy antiszemita illusztráció is.

 

„Lelepleződött egy durva izraeli kémfegyver, az Orbán-kormány kritikusait és magyar újságírókat is célba vettek vele” – a Telex ezen címével osztotta meg a hírt az ügy kirobbanásakor a Párbeszéd két vezető politikusa, Karácsony Gergely és Szabó Tímea is, és az ellenzék több más politikusa is úgy tűnik, valamiért fontosnak tartja túlhangsúlyozni az ügy izraeli szálát.

A Direkt36 magyar tényfeltáró portál és 16 másik médiaszervezet vasárnap hozta nyilvánosságra egy oknyomozó projekt eredményeit, amelyek szerint az NSO izraeli cég Pegasus nevű kémszoftverével világszerte legalább 180 újságíró, 600 politikus és 85 emberi jogi aktivista, valamint 65 vállalatvezető okostelefonját törték fel. A rendelkezésre álló adatok alapján legalább 50 ezer célpontja volt a Pegasusnak, közöttük több mint 300 magyar – írja a hvg.hu.

A Momentum részéről Orosz Anna olyan fotót rakott ki magáról a Facebookra, amelyen azt mondja: „Az LMBT-törvény kapcsán Putyin módszereit veszik át, most Netanjahu módszereit importálja a Fidesz.” Holott Benjamin Netanjahu nem figyeltette meg ellenzéki politikusok vagy független újságírók online kommunikációját kémszoftverrel. Több ellenzéki politikus is Orbán Viktor és Benjamin Netanjahu személyes jó viszonyát támadja ezzel a fixációval, nemcsak a volt izraeli miniszterelnököt, de a „gonosz” izraeli high tech céget is támadva ezzel.

Szél Bernadett is arról ír, szintén a Facebookon: „Nem ez az első eset, hogy izraeli hátterű hírszerzési eszközöket használ ellenfelei ellen a kormányoldal Magyarországon. Emlékezzünk csak: szintén a 2018-as választások előtt vetettek be egy izraeli exkémekből álló magán-hírszerző céget magyar civilek lejáratására.” A magyar Wikipedia azt írja, az érintett Black Cube „soha nem erősítette meg, és nem is tagadta a cég munkájával kapcsolatos spekulaciókat, kizárólag azt hangsúlyozta, hogy üzleti motiváció állt a munkájuk hátterében.”

A Márky-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) pedig kifejezetten antiszemita grafikát tett közzé a közösségi médiában: az „Ez Orbán Watergate-je, ha demokrata, le kell mondania” feliratú képen Orbán Viktor látható, a háta mögött az izraeli lobogó Dávid-csillagja, a feje mellett pedig a zsidó állam címeréből kimontírozott hétágú gyertyatartó, a menóra, az egyik legismertebb zsidó jelkép.

A Magyarországon is kormányhatáskörbe tartozó esetleges megfigyeléseket Izraellel kapcsolatba hozni akaró attitűdre utal a Magyar Narancs különös képválasztása is: mint arról a Neokohn beszámolt, a hetilap egy, a belügyminiszter Pegasus-szal kapcsolatos nyilatkozatát idéző hírt azzal a fotóval illusztrált, amelyen Pintér Sándor egy izraeli zászló előtt áll.

 

Az iPhone-okat és más mobilokat is teljes mértékben feltörni képes Pegasus gyártója, az NSO alapítója és vezérigazgatója, Salev Hulió mindenestere állítja: az NSO-nak semmi köze az ismeretlen eredetű ötvenezres listához, és tagadta, hogy a szoftverrel rosszindulatú tevékenységet végeztek volna. Hangsúlyozta azt is, hogy a szoftvert nem adják el bármelyik kormánynak, mert „rengeteg ország kormánya nem érdemli