Halált kért a zsidókra, kiutasítottak egy imámot Olaszországból

41000Halált kért a zsidókra az északkelet-olaszországi San Dona di Piave imámja, akit ezért kiutasítottak az országból – jelentették a szerdai olasz napilapok.

A 28 éves, marokkói származású Raoudi Albdelbart a terrorizmusellenes nyomozóigazgatóság (Digos) emberei vitték el az otthonából kedden. Csak annyi időt kapott, hogy egy bőröndöt összecsomagoljon. Számítógépeit, telefonjait lefoglalták – értesült a Corriere della Sera című napilap.

Angelino Alfano belügyminiszter megerősítette, hogy a férfit a közrend súlyos megzavarásáért, a nemzetbiztonság veszélyeztetésért és vallási diszkriminációért kiutasítják Olaszországból. A Corriere úgy tudja, hogy az imámot felteszik a Marokkóba tartó repülőgépre. Alfano hozzátette: ez az eset példa legyen mindazok számára, akik „gyűlöletet prédikálnak”.

A Velencétől ötven kilométerre levő San dona di Piavéban élő muzulmán közösség vallási vezetője a Ramadán július 29-i zárónapján tartott beszédet. Ebben azt kérte Allahtól, gyilkolja le a zsidókat, „mérgezze meg ételüket, változtassa lángolóvá a zsidók által belélegzett levegőt, tegye lidércessé álmaikat, gyászossá napjaikat, töltse el szívüket rettegéssel”.

Az imám beszéde az interneten terjedt el. Raoudi Albdelbar tizenegy éve él Olaszországban. Kezdetben a helyi építőiparban dolgozott, majd állását elveszítette. Ezt követően San Dona di Piave muzulmán kulturális központjában imámként prédikált.

Forrás: ATV.HU