Gadó János a Szombatban: Izrael-kritika, antiszemitizmus, zsidó(ön)gyűlölet
Hogyan lehetséges, hogy az „Izrael-bírálat”, mint fogalom, létezik, miközben „Svédország-bírálatról”, „Görögország-bírálatról” még senki sem hallott? Még „Németország-bírálatról” sem, holott ez az ország, történelme okán talán megérdemelné a kitüntetett figyelmet – írja Gadó János a Szombat folyóiratban.
Oroszország Ukrajna elleni háborúját világszerte elítélik és szankcionálják, de az „Oroszország-bírálat” nemigen fordul elő a nemzetközi szóhasználatban. „Kína-bírálat” sincsen – a kínai politika rengeteg kifogásolható eleme dacára.
Ez a fajta szóösszetétel egyedül a zsidó állam számára van fenntartva. A Wikipedia is tartalmaz „Criticism of Israel” nevű szócikket – miközben más országról hasonló bejegyzést nem találtam.
Az „Izrael-bírálat” zavaros hátterű, tisztázatlan fogalma ugyanakkor jó kiindulási pont lehet számunkra. A józan alapszabály az lenne, hogy Izrael politikájának bírálata nem antiszemitizmus, Izrael létezésének bírálata – az ott élő emberek veszélyeztetése okán – viszont nagyon is az. Mert utóbbi – főleg október 7 után – óhatatlanul felveti, hogy az ország elpusztításával együtt annak népét is elpusztítják.
Benjamin Netanjahu valamely politikai döntését bírálni nem gyűlöletkeltő; a „népirtás” hazug vádjának hangoztatása viszont igenis az, mert egy népirtást elkövető ország létezési joga megkérdőjelezhető. Miután pedig a népirtás – ez a hazug vérvád – használata mára mindennapos lett a nemzetközi médiában (a közösségi médiáról nem is beszélve) és a nemzetközi fórumokon, Izrael politikájának és létezésének bírálata teljesen összekeveredett. A kettő között teljesen elmosódtak a határok. (A népirtás-vád egyébként fél évszázados: először a szovjet propagandában bukkant fel 1967 után.)
Élelmiszer-osztás, mint propaganda fegyver
Tudnivaló, hogy az ENSZ palesztinügyi szervezete, az UNRWA, amely a Hamasz gázai hatalomátvétele óta (és már régebben) hivatalosan ténykedik Gázában, teljesen összefonódott a terrorszervezettel, munkatársainak nagy része egyben a Hamasz alkalmazottja is (volt). Számos UNRWA munkatárs az október 7-i mészárlásokban is részt vett. Az UNRWA égisze alatt zajló gázai élelmiszer osztás azt eredményezte, hogy a Hamasz az élelmiszer jelentős részére rátette a kezét, a többit pedig pénzért árulta a gázaiaknak, ebből fedezve a tovább háborúskodás költségeit.
Mindezek nyomán a teljesen hitelét vesztett UNRWA kivonult a segélyezésből, amit most az ENSZ egyéb szervei próbálnak átvenni, igen alacsony hatékonysággal.
Ezt a tarthatatlan helyzetet elégelte meg az USA és Izrael, amikor az élelmiszer osztásba bevont egy profi amerikai céget (GHF). Ez adja a szakmai hátteret, izraeliek pedig a biztonsági hátteret. Így igyekeznek megfosztani a Hamaszt a további harcokhoz szükséges forrásoktól. Evidens tehát, hogy Izrael elemi érdeke a hatékony élelmiszerosztás és nonszensz azt állítani, hogy katonái szórakozásból belelövöldöznek a tömegbe.
Másfelől a Hamasz elemi érdeke, hogy az amerikai segélyosztás káoszba fulladjon, és az ENSZ élelmiszer-osztás számára kedvező viszonyai álljanak helyre. Egyrészt azért, mert kezét a segélyekre rátéve ismét pénzhez és hatalomhoz jut, másfelől minél nagyobb a káosz és az élelmiszerhiány, annál nagyobb számára a propaganda győzelem. A Hamasz az Izrael ellen vívott fegyveres harcot nem nyerheti meg, de a propagandaháborút igen: A civil pajzs taktika alkalmazásával naponta szállítja a halottakat a nyugati média számára, amely ezeket hatalmas hevülettel naponta mutogatja az erre igen fogékony közönségnek. A Hamasz célja így a háború második napjától a propagandanyereség maximalizálása – amiben a nyugati haladó média közreműködésére számíthat. Ez a koalíció valóban óriási hatékonysággal működik: amint láttuk, a népirtás vád mára bevett közhely a nyugati nyilvánosságban.
A népirtás vád első számú forrása ma – a fegyveres konfliktus csitultával – a gázai élelmiszer osztás körüli káosz.
Kritikus izraeli újságírók ostorozzák a kormányt – a gázai lakosság ellátására vonatkozó – átgondolatlan, következetlen, hatékonytalan politikája miatt. A napi tények terén a kritika lehet jogos, de egy kulcsfontosságú tényező kimarad: az ügy iránti mindent elöntő érdeklődést nem a gázaiak iránti mélységes részvét motiválja, hanem a propaganda lehetőség: a népirtás vád igazolására most ez a téma mutatkozik legalkalmasabbnak. (Ceterum censeo: ugyanez elmondható a palesztinokról is; szenvedésük iránt azért olyan nagy az érdeklődés, mert a zsidók áldozataiként lehet rájuk tekinteni.) A nemzetközi média, politika, az ideologikus-bürokratikus gépezetté hízott NGO-k nem humanista együttérzéssel eltelt külső szemlélők, hanem az ügybe mélyen belekeveredett nehézsúlyú játékosok, akik nyomásgyakorlással, hisztériakeltéssel jelentősen befolyásolják a fejleményeket.
Az izraeli kormány politikáját bírálni tehát akkor lehet igazán hitelesen, ha ezt a hátteret számításba vesszük. Léteznek ilyen írások is, csak kevesekhez jutnak el.
