Ejtették a gyűlöletre való uszítás vádját az észak-londoni „gyűlöletkonvoj” két résztvevője ellen

A Koronaügyészi Szolgálat (CPS) közölte, hogy nem emelnek vádat gyűlöletre való uszítás miatt a 26 éves Asif Ali és a 27 éves Adil Mota ellen, akik Blackburnből utaztak Londonba a 2021-es izraeli-Hamász konfliktus idején, hogy részt vegyenek a Konvoj Palesztináért elnevezésű rendezvényen – számol be a The Jewish Cronicle. 

A CPS ugyanakkor tovább folytatja az eljárást két másik, szintén blackburni férfi, a 28 éves Mohammed Iftikhar Hanif és a 25 éves Jawaad Hussain ellen. A négy férfit azt követően tartóztatták, le, hogy tavaly májusban megjelent egy videó a közösségi médiában, amelyben antiszemita gyalázkodások hangoztak el az észak-londoni felvonuláson, miközben a résztvevők zsidók lakta környéken vagy azok közelében haladtak el.

A tavalyi vádemelés után mind a négy férfi ártatlannak vallotta magát. Mota ügyvédje úgy nyilatkozott, hogy örülnek a vádejtésnek, mivel védence kezdettől fogva azt hangoztatta, hogy nem antiszemita és nincs semmi baja a zsidó emberekkel. A jogi képviselő elismerte, hogy Adil Mota részt vett az autós tüntetésen, de nem tanúsított fenyegető, sértő magatartást. „A palesztin nép Palesztinában tapasztalt nehézségei ellen tiltakozott” – mondta az ügyvéd.

Hozzátette, hogy ügyfele az elmúlt 14 hónapban nagyon nehéz és stresszes időszakot élt át.