Sikkes antiszemitizmus

“Mikor a zsidógyűlölet a szélsőbal jóvoltából válik elfogadottá” címmel írt cikket Robert Horenstein amerikai zsidó közösségi aktivista a Jerusalem Post honlapján január 4-én. Ebben az amerikai társadalomban is erősödő – és a magyar viszonyoktól erősen eltérő – antiszemitizmus problémáira reflektál. Read more

Közel egymillió dollárral segíti az EU a zsidó temetők feltérképezését

Az Európai Unió közel egymillió dollárt választott el legalább 1,500 kelet-európai zsidó temető feltérképezésére és felmérésére.

Read more

NGO Monitor: Intenzív lépésekre készül Izraellel szemben az Amnesty az év elején

Kiszivárgott dokumentumokra hivatkozva figyelmeztetett egy jeruzsálemi, civil szervezeteket figyelő csoport, hogy az Amnesty több kifejezett Izraelt célzó kampányt tervez a 2019-es év elején.

Read more

Köves Slomó: Szakály kijelentései elfogadhatatlanok

Szakály Sándor a kormányzati Veritas Intézet főigazgatója nemrég azt állította, hogy a numerus clausust előíró törvény nem nevezhető zsidótörvénynek. Ráadásul szerinte az a jogszabály jogfosztónak sem tekinthető. Az EMIH vezető rabbija a Klubrádiónak adott nyilatkozatában elfogadhatatlannak nevezte ezeket a kijelentéseket. Read more

Lemondta holokauszt kiállítását egy londoni mecset heves tiltakozás után

A muszlim közösség tiltakozása miatt mondott le a londoni mecset a holokauszt alatt zsidó embereket mentő muszlimokról tervezett kiállításáról. Read more

Dávid csillagokat firkáltak Vámos Miklós és Koncz Zsuzsa könyvének plakátjára

Kedden, feltételezhetően a kora reggeli órákban ismeretlen tettes Dávid csillaggal firkálta össze Vámos Miklós és Koncz Zsuzsa nemrég megjelent könyvének plakátjára Józsefvárosban, a Muzsikus Cigányok parkja egyik buszmegállójában. Read more

Azzal dicsekedett az orvosgyakornok, hogy rossz gyógyszert ad a zsidó betegeknek

Elbocsájtotta állásából a Cleveland Clinic Dr. Lara Kollabot, aki durván antiszemita bejegyzéseket posztolt az interneten. Read more

Nácik által elrabolt festményt szolgáltatott vissza Németország a zsidó gyűjtő örököseinek

A fasiszta rezsim által erőszakosan eltulajdonított műalkotást a német kormány kedden juttatta vissza eredeti tulajdonosa, a francia zsidó politikus és ellenállási vezető, Georges Mandel örököseinek. Read more

Vádat emelt a budapesti ügyészség a kanadai rabbit bántalmazó férfi ellen

A közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt az év második napján vádat emeltek a múlt tavasszal egy budapesti bevásárlóközpontban kanadai rabbit inzultáló férfi ellen. Read more

Életbe lépett a kóser-vágás tilalma Flandriában

Belgium bizonyos tartományaiban életbe lépett a kóser-vágást tiltó törvény, miután a regionális parlamentek új állatvédelmi törvényei kikötik a jószágok vágás előtti kötelező elkábítását. Read more