Maoisták uszítanak a zsidók ellen Kanadában

Egy, a terrorizmus iránt elkötelezett szélsőbalos szervezet zaklatja antiszemita üzeneteivel a torontói zsidó közösséget.

Múlt szerdán, pészah idején a Forradalmi Diákszövetség (RSM) nevében olyan graffitit fújtak az egyik vasútállomásra, amely támadja a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) antiszemizmus-definícióját – írja az Algemeiner. A hétvégén aztán több más helyszínen is akcióztak.

Egy többségében zsidók által lakott környék egyik bankjának épületére például azt fújták fel: „Szabadságot Ahmad Sa’adat-nak! Halál a cionizmusra!” Alatta szintén az RSM neve és a sarló-kalapács, a kommunizmus nemzetközi jelképe. Ahmad Sa’adat egy Izraelben bebörtönzött palesztin terrorista, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) főtitkára. Ez a terrorszervezet számos zsidók és izraeliek elleni gyilkos merényletet hajtott végre a múltban.

Az RSM nem most kezdte antiszemita hadjáratát. Tavaly Vancouverben üdvözölte azokat a felvételeket, amelyeken a szervezet támogatói azt osztották meg velük, hogy „Szabadítsátok fel Palesztinát!” feliratot festettek a város Sholom zsinagógájára. Az épületet a szervezet „cionista zsinagógának” nevezte.

A magát marxista-leninistának és maoistának valló RSM nyíltan kifejezte támogatását más terrorszervezetek, így a hírhedt perui Fényes Ösvény és vezetője, Abimael Guzmán iránt is. Az amerikai zsidó lap emlékeztet: a perui kormény 2003-ban megállapította, hogy a Fényes Ösvény több évtizedes terrorista hadjárata során 30 ezer embert gyilkolt meg.

Michael Mostyn, a B’nai Brith Canada elnöke kijelentette: „Sajnos Kanada zsidó közösségét szélsőbalról és szélsőjobbról egyaránt éri fenyegetés. Együttműködünk bűnüldöző partnereinkkel, és bízunk benne, hogy ez a terrorizmust dicsőítő sejt hamarosan bíróság elé kerül. Zsidó közösséget ellenséges üzenetekkel zaklatni egyértelműen antiszemitizmus. Sem a baloldalnak, sem a jobboldalnak nincs monopóliuma az antiszemitizmusra, és ne is próbáljunk mentséget találni rá.”

Alig néhány hete, február végén tartóztatták le Travis Patront, az országban marginálisnak számító Kanadai Nacionalista Párt (CNP) vezetőjét, amiért szándékosan gyűlöletet keltett a zsidók ellen. A hosszú holokauszttagadó múltra visszatekintő politikus egy 2019-es videójában egyebek mellett „parazita törzsnek”, „csalóknak” és „kígyóknak” nevezte a zsidókat.

Antirasszista szervezetek felmérése szerint 2020-ban negyedik éve folyamatosan nőtt az antiszemitizmus mértéke Kanadában, főként online zaklatások formájában.