Bűnösnek találták a hungarista Magyar Nemzeti Arcvonal tagjait

Tiltott fegyvertartás, orosz hírszerzéssel való együttműködés, zsidók és migránsok elleni gyűlöletkeltés volt többek között a vád.

Első fokon elmarasztalta a bíróság a Magyar Nemzeti Arcvonal elnevezésű szervezetet érintő ügy nyolc vádlottját. Hárman végrehajtandó szabadságvesztést, négyen felfüggesztett börtönbüntetést, egyikük pedig pénzbüntetést kapott – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség az MTI-t.

A vádirat szerint az ügy hét vádlottja a lakóhelyén lőfegyvereket, lőszert, robbanóanyagot, robbantószert tartott engedély nélkül, nyolcadik társuk pedig engedélyköteles lőfegyverek illegális megvásárlásában működött közre.

A bőnyi rendőrgyilkos Győrkös István szélsőjobboldali félkatonai szervezete, a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) diplomatafedésben dolgozó orosz katonai hírszerzőkkel együtt végzett airsoft gyakorlatokat korábban.

A New York Times szerint ez a gyakorlatozás olyannyira rendszeres volt, hogy az orosz katonai hírszerzés, a GRU emberei évente ötször is leutaztak Bőnybe. A közös gyakorlatozás és együttműködés 2010-2012 között volt a legintenzívebb. Győrkösék pénzt is reméltek az oroszoktól, kifejezetten könyörögtek az anyagi támogatásért. Mindez a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülésén derült ki, a magyar titkosszolgálatok tájékoztatták erről a képviselőket.

A magyar szolgálatok szerint egyébként a GRU csak felvezetésnek szánta a közös gyakorlatozást, valódi céljuk ugyanis a Győrkös által alapított Hídfő megszerzése volt: miután a weboldalt orosz szerverre költöztették, orosz dezinformációs oldallá alakult.

A vádirat szerint a vádlottak közül ketten népcsoportok elleni aktív gyűlölet keltésére alkalmas írások publikálásában működtek közre.

„A szélsőséges politikai nézeteket valló Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet a hozzá köthető internetes oldalakon 2015-ben és 2016-ban több, migráns- és zsidóellenes cikket tett közzé, amiben az említett két vádlott közreműködött”
– írta az ügyészség.

A három letöltendő börtönbüntetésre ítélt vádlott mindegyikét 2 év 6 hónap szabadságvesztéssel sújtották. Egy vádlott 7 hónap, kettő 1-1 év, egyik vádlottársuk 1 év 3 hónap felfüggesztett szabadságvesztést kapott. A nyolcadik vádlottra 360 ezer forint pénzbüntetést szabtak ki.
A főügyészség a büntetések súlyosításért fellebbezett.

forrás