Belgiumba szökhetett egy Franciaországból kiutasított marokkói imám
Belgiumba szökhetett az a marokkói imám, akinek kiutasítását Franciaországból jóváhagyta kedden a legmagasabb francia közigazgatási jogi intézmény, az államtanács – jelezték hivatalos források.
A Muszlim Testvériség nevű iszlamista szervezethez közel álló prédikátort, Hassan Iquioussent azzal vádolják, hogy gyűlöletre és erőszakra szólított fel a zsidó közösség ellen. Kiutasítását Gérald Darmanin francia belügyminiszter júliusban jelentette be – tudósít az MTI.
A tárcavezető szerint az imámnak „nyíltan antiszemita, nőgyűlölő, homofób” megnyilvánulásai voltak a közelmúltban, „ezért francia földön nincs keresnivalója”.
„A legvalószínűbb lehetőség, hogy Belgiumba szökött” – mondta szerdai sajtótájékoztatóján az illetékes északi régió, Hauts-de-France prefektusa. Georges-Francois Leclerc „bűnözőnek” nevezte az imámot, „miután kivonta magát a kiutasítási rendelet alól”.
Eközben Marokkó felfüggesztette a férfinak augusztus 1-én kiállított konzuli engedélyét, amely alapján Franciaország az észak-afrikai országba toloncolhatta volna őt – tudta meg az AFP hírügynökség. A forrás szerint a döntést Marokkó azzal indokolta, hogy Franciaország nem egyeztetett a marokkói hatóságokkal az államtanácsnak a kiutasítást jóváhagyó határozatát követően. A kiutasítási döntés egyoldalú – idézte forrását az AFP.
A francia belügyi tárca arra emlékeztetett, hogy a marokkói konzuli engedély 60 napra szól, és „érthetetlen, hogy egy olyan dokumentumot felfüggesztenek, amelynek egyetlen funkciója az, hogy Marokkó hivatalosan elismeri Hassan Iquioussen állampolgárságát”.
Az 58 éves prédikátor Franciaországban született és nagykorúvá válásakor nem kérte meg a francia állampolgárságot, hanem megtartotta a szülei marokkói állampolgárságát. Az észak-franciaországi Lourches-ban él, öt gyereke és 15 unokája van, mindannyian francia állampolgárok. Az államtanács keddi határozatát követően este rendőrök jelentek meg az imám otthonában, hogy előállítsák, de nem találták otthon. Miután a hatóságok szerint szökésben van, elfogató parancsot adtak ki ellene.
A francia ügyészség által összegyűjtött bizonyítékok szerint Iquioussen „a köztársaság értékeivel ellentétes gyűlöletbeszédeket tartott és antiszemita elméleteket hirdetett”.
Azzal is vádolják, hogy szeparatizmusra buzdít, és az iszlámellenességgel kapcsolatos összeesküvés-elméleteket terjeszt.
Az imám kiutasításának bejelentése után 31 észak-franciaországi mecset közleményben állt ki a prédikátor mellett, arra hivatkozva, hogy Iquioussen „nyilvánvaló értékelési hiba áldozata” lett. Az imám nagyon aktív a közösségi oldalakon, többek között van egy Youtube-csatornája, amelyre 174 ezren iratkoztak fel, és egy Facebook-oldala, amelyet 44 ezren követnek.