Az antiszemitizmusnak nem sok köze van a zsidókhoz – ők az áldozatai, de nem ők az okai

Mik a napjainkban ismét erősödő zsidóellenesség okai, és hogyan szálljunk szembe velük? Sir Jonathan Sacks volt brit birodalmi főrabbi a Jewish Telegraphic Agency oldalán fejtette ki gondolatait.

Purim és Hanuka közös vonása, hogy mindkettő az antiszemitizmusról szól. Van ugyanakkor egy lényeges különbség: míg a purimi történetben Hámán ki akarta irtani a zsidókat, a hanukai események főgonosza, Antiokhosz a judaizmust kívánta megszüntetni. A különbség olyan, mint a náci Németország és a Szovjetunió szándékai közötti eltérés – kezdi Sir Jonathan Sacks volt brit birodalmi főrabbi a Jewish Telegraphic Agency oldalán megjelent írását.

Van persze egy másik kijózanító különbség is, melyre a nemrég Monsey-ben végrehajtott késeléses merénylet világított rá. A zsidókat a purimi történetben a háttérben végighúzódó befolyás, azaz Eszter királynő hatása a királyra mentette meg. Az antiszemitizmus azonban megmaradt. Mi lett volna, ha visszatér a gyűlölethullám, azonban ez alkalommal Eszter már nincs a háttérben? A Talmud szerint többek között ezért sem mondunk Hállélt [Hálaéneket] Purimkor.

Hanukakor, Purimtól eltérően, a zsidók visszavágtak és nyertek. A Makkabeusok a zsidó ellenállás szimbólumaivá váltak. Ennek megjelenítése a hanukai gyertyák ablakban illetve közterületen való meggyújtása, hiszen a csoda hirdetése a legfontosabb feladat ekkor. Ma a világ számos közterületén találunk hatalmas hanukai menórákat.

Hanuka története arra tanít, hogy ne átkozzuk a sötétséget, hanem gyújtsunk benne fényt. Harcoljunk, ne féljünk

– hangsúlyozza publicisztikájában Lord Sacks.

Az elmúlt idők sokkoló eseményei, Monsey, Jersey City, Poway, Pittsburgh és minden más helyszín mind arra szolgálnak bizonyítékul, hogy a sötétség visszatért. Csakúgy, mint Európa számos országába. Az, hogy mindez alig egy emberöltővel azután történik meg, hogy zsidók millióit irtották ki szisztematikusan és ipari módon, szinte felfoghatatlan – hangsúlyozza a volt főrabbi. Főként, miután évtizedek óta igyekszünk a holokauszt tragédiáját megismertetni minden felnövekvő nemzedékkel – teszi hozzá. Nem beszélve arról – folytatja gondolatmenetét –, hogy mindez az Egyesült Államokban történik, abban az országban, ahol a zsidók talán a legotthonosabban érzik magukat a hosszú diaszpóralét alatt, végképp érthetetlen. Mi történik? – teszi fel a kérdést.

A feltevésre a következő gondolatkísérleteket adja válaszul: először is ott van az internet, az okostelefonok, a vírus-videók és minden mást fölülmúlóan a közösségi média. Az emberek sokkal nyíltabban gyűlölködnek ezeket a technikai vívmányokat használva – vélekedik a szerző –, mint szemtől-szemben.

A világháló ugyanis soha nem látott keltetője lett a gyűlöletnek, az összeesküvés elméleteknek

– teszi hozzá keserűen.

Másodsorban fontosnak tartja annak megállapítását, hogy mindezt miként teszik az emberek. Legtöbbször egyedül – adja meg a választ saját kérdésére: otthonaik magányában. Így bárki könnyen radikalizálódik, hisz annak folyamata senki másnak nem tűnik fel.

Az internet remek eszköz a magányos farkasok számára, olyan embereknek, akik nem tudnak működő kapcsolatot teremteni a társadalom többi részével – figyelmeztet.

Történelmileg azonban az antiszemitizmus leggyakoribb oka, hogy emberek egy csoportja úgy gondolja, hogy a világ más, mint amilyen volt, vagy, mint amilyennek lennie kellene.

A szélsőbal még nem ocsúdott fel a kommunizmus és a szocializmus ideológiáinak elbukása után. Ezért a zsidókat, mint kapitalistákat és libertáriusokat támadják. A szélsőjobb retteg a nyugati világ változásától, melyet a soha nem látott mértékű migráció és az alacsony születési ráta okoz. A radikális muszlimokat a muszlim világ gyenge működése zavarja, ám a felsorolt okok önmagukban nem vezetnek antiszemitizmushoz. Ehhez még valamire szükség van – teszi hozzá.

Mégpedig arra – így Lord Sacks –, hogy a „Mit tettem rosszul?” kérdése helyett, amit akkor szokás feltenni, amikor rossz dolgok történnek velünk, és amit megválaszolva aztán jó esetben rendet is teszünk saját portánk körül, a rossz emberek azt kérdezik: „Ki tette ezt velem?”. Ők  áldozatként tekintenek magukra, és azonnal bűnbakkeresésbe kezdenek.

Márpedig a bűnbak igen régóta a zsidó – emlékeztet a volt főrabbi. A kívülállókat megtestesítő zsidókat könnyű okolni, mert mások, mert kisebbségben és mindig kéznél vannak.

Az antiszemitizmusnak nem sok köze van a zsidókhoz – ők az áldozatai, de nem ők az okai, ráadásul a társadalom működésének zavaraiért is őket lehet hibáztatni – folytatja.

Az antiszemitizmus, hasonlóan más gyűlölethez, akkor válik veszélyessé egy társadalomban, ha a politikai szélről egy meghatározó, illetve kormányzó politikai erő teszi a sajátjává; ha ez a politikai erő látja, hogy mindez nem jelent veszélyt a támogatottságára; illetve amikor elhallgattatják azokat, akik felszólalnak ez ellen.

Ezek közül mindhárom jelen van Nagy-Britanniában – állapítja meg a szerző, majd rögtön siet hozzátenni: Amerikának nem szabad követni ezt az utat.

És hogy miit tehetünk mi? – tér rá publicisztikája befejező részében a probléma bennünket talán leginkább érdeklő, gyakorlati aspektusára a széles körben ünnepelt gondolkodó.

Elsősorban erősítenünk kell a zsidó intézmények biztonságát, önkéntesek, professzionális szakemberek és eszközök segítségével, úgy, hogy közben rendkívül ébereknek kell lennünk – adja meg a választ.

Azután fel kell ismernünk, hogy bár vannak ellenségeink is, de barátaink is szép számmal – teszi hozzá. Angliát hozza példaként, ahol fontos volt azok fellépése az ellenzék antiszemitákkal kacérkodó vezetőjének politikája ellen, akik nem a zsidó közösségből érkeztek. Ezzel a zsidók tudtára adták, hogy nincsenek egyedül.

A zsidóknak barátokat kell szerezniük, akik segítenek a harcban. Ehhez pedig talán az a legfontosabb, hogy megértsék, az antiszemitizmus nem csupán a zsidó közösséget károsítja, és soha nem is ér véget nála.

Végül pedig nem szabad elfelejtenünk hanuka üzenetét! – hívja fel a figyelmünket Sacks rabbi. Azt, hogy bátran fel kell vennünk a harcot, büszkén a zsidóságunkra, és e büszkeségünket másokkal is megosztva.

Történelmünk sokszor könnyekkel íródott, de túléltünk minden birodalmat, minden civilizációt, mely el akart bennünket pusztítani. Ezt az elkötelezettséget szimbolizálják a hanukai lángok. Ahol mások sötétséget terjesztenek, ott mi terjesszünk még több fényt!– fejezi be elgondolkodtató írását.

forrás: neokohn