Antiszemita erőszakhullám Nyugat-Európában

jewish-womanEzen a héten másodszor történt zsidó nők elleni támadás Amszterdamban. Seraphina Verhoftstadt agyrázkódást szenvedett, több bordája eltört és arcát zúzódások borítják egy keddi támadás következtében, amikor Amszterdam keleti részén egy férfiakból álló erőszakos csoport mocskos zsidónak nevezte és megverte – számolt be az AT5 televízió.

Verhofstadt lélekjelenlétének köszönhetően a nála levő vörös festékkel lefújta támadóit, amit azóta óta hord magánál, hogy korábban zsidósága miatt halálos fenyegetéseket kapott. A rendőrség szemtanúkat keres, akik a látták vörös festékkel lefújt gyanúsítottakat a bűncselekmény környékén.

Szerdán a Het Parool napilap számolt be arról, hogy ismeretlen személyek halálosan megfenyegették, és molotov koktélt dobtak egy másik nő erkélyére, ahová izraeli zászlót tűzött ki. A lakásszövetkezet tulajdonosa, akitől az apartmant bérli, további vandalizmustól tartva követelte, hogy távolítsa el a lobogót ő, és a szomszédja is, aki viszont palesztin zászlót tűzött ki. A Rochdale lakásszövetkezet később elnézést kért, mivel követelésüknek semmilyen jogi, vagy szerződésben foglalt jogalapja nem volt.

A hágai rendőrség csütörtökön letartóztatott két embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy zsidók elleni erőszakra készültek egy Izrael gázai bevonulása ellen szervezett demonstráción, továbbá köröznek egy autós oktatót, aki a Facebookon közzétett videóján fegyverrel lövöldözött, és cionisták megölésével fenyegetőzött.