A palesztinizmus egy új náci frontot nyit a zsidók ellen

A brit újságíró szerint a palesztinok melletti kampány kulturális rakétavetőket biztosít az antiszemitizmus és iszlamizáció számára Nyugaton.

„Az Izrael ellen zajló palesztin háború többé nem egy olyan dolog, amire a Nyugat úgy tekinthet, mint valami messzi országban zajló vita néhány ismeretlen ember között”

– szögezte le cikkében Melanie Phillips az Israel Hayom oldalán.

A szerző szerint napjainkban Izraelt egyre többen próbálják démonizálni, és eközben látnunk kell, hogy már az amerikai zsidóságot is rekord szintű támadások érik.

„A Demokrata Párt gyorsan veszít morális és politikai tőkéjéből, és hagyja, hogy a palesztin hazugságok mögé sodródjon” – fogalmazott Phillips, aki egyben azt felidézte, hogy a közelmúltban miként kelt ki Izrael ellen nyilvánosan két amerikai képviselőnő – a tőlük szinte már megszokott módon.

A minnesotai Ilhan Omar nemrég egyenlőség jelet tett Amerika és Izrael, valamint a Hamász és a tálibok közé, „emberiség elleni bűncselekményeket” emlegetve. Majd mikor válaszul 12 párttársa elhatárolódott tőle fanatizmusa miatt, ő rasszizmussal és iszlamofóbiával vádolta meg őket.

„A muszlimokkal szembeni bármilyen kritika ilyen jellegű gúnyolódást vált ki az úgynevezett progresszívek részéről, akiknek talán nagy része ellenszenvvel, vagy még rosszabb szemmel néz Izraelre”

– summázta a történteket a szerzőnő. Majd kitért Rashida Tlaib esetére is, aki szintén demokrata képviselőként nyilvánosan azzal vádolta Izraelt, hogy „nem tartja tiszteletben a palesztinok életét”, valamint „évtizedek óta etnikai tisztogatást végez”.

Ráadásul Phillips szerint a helyzet Nagy-Britanniában sem fényesebb, sőt az általa „palesztinizmusnak” nevezett jelenség még sokkolóbb módon gerjeszt antiszemitizmust és iszlamizációt a szigetországban, ahol még nagyobbra nőtt a zsidóságot fenyegető veszély.

„A legtöbb ilyen jellegű támadást muszlimok hajtják végre” – állítja a szerző, aki szerint a palesztinbarát tüntetések rendszeresen melegágyát képezik a gyűlöletnek. A közelmúltban is több olyan felvonulás zajlott Nagy-Britanniában, ahol nyíltan zsidók elleni erőszakra buzdítottak a résztvevők.

„Izrael egy náci állam” – szerepelt nemrég egy tüntetés transzparensein, miközben a résztvevők a Hamászt éltették. Egy hónappal ezelőtt pedig London zsidó negyedeit szelték át palesztin zászlóval tütetők, amik zsidó lányok megerőszakolására buzdítottak.

Phillips szerint a brit Munkáspárt tagjai közül többen is hozzájárulnak az Izrael-ellenes indulatok gerjesztéséhez. Közülük többen rendszeres résztvevői az Izrael-ellenes megmozdulásoknak, két héttel ezelőtt pedig a baloldali párt politikusai egyenesen a zsidó állam bojkottját követelték a brit parlamentben.

„A palesztinizmus nemcsak a zsidóellenes hisztériát és támadások számát növeli, hanem arra is ráveszi a briteket, hogy csatlakozzanak a diktátumhoz, ami szembemegy a korrektséggel, tisztességgel és józansággal”

– írta Phillips, aki szerint a palesztin-kérdés mára egy olyan külföldi ügy lett, amiben Nagy-Britannia ugyan nem érintett, mégis berágta magát a brit politika és kultúra szívébe.

„Az antiszemitizmust csúcspontra juttatva a palesztinizmus egy posztumusz náci frontot nyit a zsidókkal szemben” – véli a brit újságíró. „Amikor Hitlert legyőzték, úgy tűnt, hogy véget ért a zsidókkal szembeni háború, de nem ez történt. A nyugati antiszemitizmus csak a felszín alá bújt, és a dolgok természetes rendjeként arra vár, hogy ismét felbukkanhasson”.

Phillips egyben emlékeztet rá, hogy a történelemben nem első alkalommal zajlik ilyen jelenség. Hitler idejében Jeruzsálem főmuftija, Hadzs Amin Muhammad al-Husszeini asszisztált a nácizmus és iszlamista fundamentalizmus fúziójához, amikor a zsidók ellen uszította a muszlim híveket. A brit szerző úgy véli, napjainkban a Palesztin Hatóság vezetőjét, Mahmúd Abbászt hasonló elvek vezérlik a retorikájában, amikor zsidó-gyűlölettel „mossa át az emberei agyát”.

„Ráadásul a palesztin ügy és a palesztin »identitás« egyaránt arra a kísérletre épül, hogy megpróbálják ellopni Izrael őslakosainak, a zsidóknak hazáját és történelmét. Éppen ezért nem csak Izrael démonizálása és delegitimálása zsidó-ellenes. Sokan nem értik megfelelően, de a palesztinizmus antiszemitizmus. A palesztin ügyet támogató nyugati liberálisok egy szimplán zsidóellenes agendát támogatnak”

– írja Phillips, aki szerint még ijesztőbb belegondolni, hogy Nyugaton már több millió muszlim is ezt a narratívát követi, és várhatóan gyermekeiket is ennek mentén nevelik, akik a jövőben magukkal viszik azt a közélet és politika különböző szféráiba.

„Ez egy olyan kulturális manipuláción és megfélemlítésen alapuló stratégia, ami az Izrael-ellenesség irányába sodorja a brit politikusokat” – szögezi le a szerző, aki szerint Amerika is hasonló irányba fordult.

„A palesztinizmus többé már nem csak a Közel-Keletről szól, hanem kulturális rakétavetőket biztosít az antiszemitizmus és iszlamizáció számára Nyugaton” – zárta végül gondolatmenetét Phillips.

forrás: neokohn