A magyar al-Dzsazíra

Gulyás Mártonnak és a Partizán szerkesztőségének nem ért meg egy műsort a megölt, elrabolt, megcsonkított zsidó gyerekek, nők, öregek szenvedése – írja Békés Bence, a Mozgástér blog újságírója. A cikket teljes terjedelmében közöljük. 

Nem tudott reakciót kicsikarni belőlük az a napokig tartó, céltudatos akciósorozat, amelyben fegyveresek kifejezetten civilekre vadásztak. Méghozzá olyan sikerrel, hogy a második világháború óta eltelt évtizedek egyik legjelentősebb terrorakciójaként vonult be máris a jelenkori történetírás lapjaira. Özönlöttek a hírek, a közösségi oldalakon a terroristák által feltöltött videók, elborzasztó és szívet tépő jelenetek százai, de nem, nem, nem és nem, Gulyás mindezzel nem volt hajlandó foglalkozni.

Majd, amikor már bőven érkeztek beszámolók az izraeli válaszcsapásokról és a Gázai övezet blokádjáról, az egyik kórházat ért találatról és palesztin áldozatokról, akkor már elérte Gulyás érzékenységi küszöbét a konfliktus. Ettől a pillanattól kezdve értette, hogy neki is van dolga az üggyel, így végre csinált egy műsort a témának. És amikor megnézte az ember ezt a 3 és félórás élő közvetítést, akkor már tudta, hogy eddig miért nem foglalkozott a Partizán a zsidó áldozatokkal, az izraeli civilek elleni brutális támadással.

Nagy jóindulattal lehet azt mondani, hogy tapintatból várt Gulyás néhány napot, pontosabban közel két hetet, de valószínűleg közelebb járunk az igazsághoz, ha úgy fogalmazunk, Gulyás a maga szempontjából okosan döntött, mert ha korábban képviseli ilyen egyoldalúan a palesztin narratíva melletti kiállást, akkor sokkal ízléstelenebbnek, kegyeletsértőbbnek tűnik majd részéről az európai baloldal unásig ismételt propagandája. Egész egyszerűen Gulyás megvárta, hogy legyenek palesztin halottak is, hogy mögéjük bújva, őket felhasználva mondhassa el azt, amit üzenni akart a közvélemény felé.

Ne gondoljuk, hogy Gulyásnak nincsenek érzelmei. A 3 órán és 27 percen keresztül zajló élő közvetítés alatt több ponton is előbuggyan belőle az indulat, amely kizökkentette a tárgyilagos műsorvezetői szerepből. De azt se gondoljuk, hogy az az izraeli testvérpárról és a szüleikről szóló, terroristák által készített és feltöltött videó zökkenti ki őt a szerepéből, amelyben a 8-10 év körüli gyerekek zokogva kérdezik a terrorista patkányoktól, hogy miért kellett megölni a nővérüket, hiszen még csak 18 éves volt, miközben mutatnak a szomszéd szoba felé. Az apa mögöttük ül lehajtott fejjel, gyászolja a gyermekét és valószínűleg tudja, hogy ezt a rémálmot ők sem fogják túlélni. De nem is az a kép rázza meg Gulyást, amelyen az egyik terrorista egy ’ellenséges’ csecsemőt tart a kezében, úgy pózol a kamerának.

Nem, nem azok a képsorok érték érzékenyen Gulyást, amelyeken hosszan mutatják, ahogy az utcán halottak tucatjai hevernek mindenfelé. Az a történet sem okozott neki különösebb megrendülést, amelyben három pici gyerek némán lapít egy szekrényben 5 órán keresztül, miután hallották, ahogy a szobában a szüleiket kivégezték. A fiatal, 20 év körüli lány világot bejárt iszonyata sem hatja meg, ahogy a nem is profi terroristák, hanem Gáza egyszerű fiai rángatják fel egy motorkerékpárra, hogy zsákmányként átvigyék a határon.

Vagy a másik elhíresült képsor sem érinti kényelmetlenül Gulyást, amelyben egy halott fiatal lány fekszik kifacsart végtagokkal egy terepjáró platóján, rajta egy hóhér bakancsos lába pihen, és ahogy hajtanak be vele Gázába, a nép tolong, hogy az élettelen testet leköpdössék, ütlegeljék. És az sem okozója Gulyás kilengő kedélyállapotának, amikor egy élő fiatal lányt rángatnak ki az autó csomagtartójából, egy gyáva, mocskos állat a hajánál fogva cibálja, miközben látszik, hogy a lábai között ömlik a vér, mert valószínűleg brutális módon megerőszakolták. Higgyék el nekem, még nagyon hosszan tudnám sorolni mindazt a borzalmat, ami Gulyást nem érintette meg, így a témában készített egyetlen műsorában sem kapott publicitást.

Kapott viszont nyilvánosságot náluk egy táblázat, már rögtön a műsor elején, mintha egy sportesemény közvetítését néznénk, rajta felsorolva az egymással harcoló felek áldozatainak és sérültjeinek száma. Bár elhangzik közben, hogy egy ilyen összehasonlítás ízléstelen és félrevezető, valamint a Hamász által közölt adatok valóságtartalma igen kétséges, mégis hosszan mutatják, mert a fő üzenetük ehhez kötődik. Ugyanis ezen a táblázaton már bőven több palesztin áldozat szerepel, mint izraeli, így a nyilatkozó szakértő felhívása, miszerint csak arányos válaszcsapás elfogadható, már elintézettnek tekintheti azt az iszonyatot, ami a zsidó civilekkel történt. Tulajdonképpen ez a táblázat Gulyás magyarázata arra, hogy miért nem adta és adja meg az újságírói végtisztességet a palesztin terrortámadás zsidó áldozatainak.

A műsor további részében kapott publicitást rengeteg csúsztatás, ellenőrizetlen, kétes eredetű adatok kétség nélkül való elfogadása és kinyilatkoztatása, míg a másik – izraeli – oldalról érkező megalapozott információk eltagadása, elmaszatolása, megkérdőjelezése, elképesztő és feloldás nélküli ellentmondások, amelyek mind-mind arra mutattak, hogy ezt Izrael magának köszönheti.

Mint említettem, szerintem ne gondoljuk, hogy Gulyásnak nincsenek érzelmei. Azt is felsoroltam, hogy ennek ellenére kiknek a tragédiájáról nem mutatott ki érzelmet. Nézzük akkor, hogy mely pontokon zökkent ki mégis a tárgyilagos műsorvezetői szerepből és mutatott őszinte indulatot. Ilyen volt például a Netanjáhú-kormány iránti mélységes ellenszenve, mondhatni gyűlölete, illetve úgy általában az izraeli politikai, belbiztonsági és védelmi álláspont elítélése. És persze ilyen mozzanat az is, amikor igyekszik a jelenleg uralkodó hazai politikai erőt negatív színben feltüntetni, mert ha már lúd, legyen kövér, azaz kár lenne kihagyni azt a ragyogó alkalmat a Fidesz áztatására, hogy több ezer ember halt meg valahol a világban. Az sem zavarta meg ezen igyekezetében, amikor a vendége javította ki, mert tévesen állította műsorvezetőként, hogy a mai kormányerő még 2003-ban ellenzékiként támogatta az USA és szövetségesei iraki katonai műveleteit.

Nem szeretnék hosszan belebonyolódni a Partizán adásának elemzésébe, de néhány mozzanatot érdemes megemlíteni. Ilyen az az ellentmondás, miszerint Izraelnek a valaha volt legszélsőségesebb kormánya van jelenleg, illetve Netanjáhú határozza meg régóta az izraeli politikát, így ő felelős, ő provokálta ki a támadást, miközben azt is elmondják, hogy a Hamász az elmúlt években bealtatta az izraeli elitet, amelyik emiatt engedett a terrorellenes védelmi alapállásból, helyette munkavállalás és támogatások formájában a békés együttműködés felé mozdult el. Nos, Gulyás még csak kísérletet sem tesz ennek az ellentmondásnak a feloldására. És amikor a műsorában az ún. Közel-Kelet-szakértő úgy írja le az izraeli civilek elleni támadássorozatot, hogy „a Hamász lőtte ki ezeket a bizonyos rakétákat, amelyek izraeli civil áldozatokat igen nagy számban okoztak, sőt túszokat ejtettek…”, tehát egyszerűen kihagyja a települések, utak és katonai létesítmények elleni szárazföldi támadásokat, tömeges kivégzéseket, csecsemők és kisgyerekek lemészárlását, bezárkózó családokra a házuk rágyújtását és a rengeteg nemi erőszakot, akkor Gulyás rezzenéstelen arccal hagyja ezt.

Egyetlen büdös szava nincs ahhoz, ahogy a ’szakértő’ elbagatellizálja azt a földi poklot, amit a zsidó civil lakosok elszenvedtek. És persze tudjuk, hogy a propagandában a képek, videók többet érnek minden szónál. Márpedig az izraeli áldozatok közül csak a harckocsiból kicibált zsidó katonák képeit mutatják, azt is úgy, hogy az áldozat nem látszik, viszont egyetlen civil áldozatot sem. Helyette viszont a műsorban végig, időről-időre bejátszák a palesztin civilek mentésének képsorait. És hogy ne legyen kétsége senkinek, Gulyás egy ponton népirtásnak nevezi az izraeli hadsereg gázai rakétatámadásait, miközben valójában fogalma sincs róla, hogy pontosan mi történik ott, kik az áldozatok és hányan vannak.

Nem szeretném tovább szaporítani az érveket, amelyek szerint Gulyás Márton és stábja gyakorlatilag semmibe veszi izraeli csecsemők, gyermekek, nők, öregek és más civilek brutális lemészárlását, eleven elégetését, megkínzását, megerőszakolását és elhurcolását. Ezt pont ők teszik, akik minduntalan másokat oktatnak ki és ítélnek el ilyesmiért. És miközben nincsenek illúzióim sem a magyar, sem általában a médiavilág szereplőiről, de ez az érzéketlenség még ebben a romlott közegben is kuriózumnak, médiatörténeti teljesítménynek számít szerintem.

Végezetül szeretnék egy lehetséges félreértést tisztázni. A címben nem azért neveztem a Gulyás főszerkesztette Partizánt a magyar al-Dzsazírának, amit eddig leírtam. Mindez eddig csak egy ostoba, kegyetlen és kegyeletsértő viselkedés, de önmagában az, hogy valaki ilyen gusztustalan módon áll a palesztin fél oldalára, még nem jelenti, hogy ennek a nemzetközi hírcsatornának a magyar megfelelőjeként tartsuk számon.

Számomra az a hasonlóság a médiumok között, hogy az al-Dzsazíra pont olyan stratégiával vált a világ hömpölygő hírfolyamának meghatározó szereplőjévé, ahogy Gulyás tette ezt a hazai nyilvánosságban.

Emlékezzünk, eleinte Slejm néven voltak videói, amelyekben ötletes animációkkal, hangeffektekkel és frappánsan gördülő szöveggel, teátrálisan hadonászva tolta teljes erővel a propagandát. Aztán rájött (valaki), hogy ez így nem jó, nem hatékony, mert lehet, hogy tízezrek szórakoznak rajta, de annyira egyértelműen politikai propaganda, hogy egyúttal karanténba is zárja önmagát. Ennek a felismerésnek a hatására csinálták meg a Partizánt, amely az élet minden területével foglalkozik, a bulvárba is belekóstol, a vendégek az oral history terjedelmével vetekedő lehetőséget kapnak az életük, cselekedeteik és véleményük bemutatására. Nos, ha egy ilyen műsorfolyamba lopod be a politikai üzeneteidet, akkor százszor hatékonyabb vagy, mint az egyértelmű, színtiszta propaganda erőltetésével. Az al-Dzsazíra pont így építette fel magát, hogy amikor szükség van rá, mint például most, akkor hatékonyan tudja hangolni a világ közvéleményét.