A Lufthansa vezére bocsánatot kér a haszidoktól

Ahogy arról a Neokohn is beszámolt, több száz amerikai haszid rekedt Frankfurtban, miután a Lufthansa légitársaság megtagadta tőlük, hogy átszálljanak a Magyarországra tartó csatlakozó járatukra. Az indok az volt, hogy a zsidó utasok közül voltak, akik nem tartották be a maszkviselési szabályokat. A bonyodalmat az okozta, hogy a légitársaság nemcsak a szabályszegőket büntette meg, hanem az összes zsidó utastól megvonták a továbbutazás jogát. A légitársaság egyik alkalmazottja úgy fogalmazott: „a zsidó emberek voltak azok, akik gondot okoztak”, amelyet videóra is rögzített az egyik utas. 

 

Ennek következtében Carsten Spohr, a Lufthansa vezérigazgatója bocsánatot kért az antiszemita incidensért egy videokonferencia keretében, melyet Yehuda Teichtal rabbival folytatott.

„Nincs helye az antiszemitizmusnak a Lufthansánál. A múlt szerdai lépéseknek nem így kellett volna zajlaniuk, és ezt most teljes mértékben tisztázni kell. A Lufthansa az emberek, kultúrák és nemzetek összekötését jelenti”

– mondta.

„A nyitottság és a tolerancia a sarokkövei, és az antiszemitizmusnak nincs helye benne”

– tette hozzá a vezérigazgató.

„Ha egy Lufthansa-egyenruhás alkalmazott helytelenül cselekszik, az antiszemitizmussal kapcsolatos aggodalmak és vádak teljesen jogosak. Egy német vállalattól több érzékenységet lehetne elvárni”

– mondta Yehuda Teichtal, berlini rabbi.

„Örülök, hogy a Lufthansa vezérigazgatója ilyen gyorsan reagált, egyértelműen állást foglalt és bocsánatot kért”

Hamarosan közös érzékenyítő tréninget tartanak a Lufthansa alkalmazottak számára — számol be az ügy legújabb fejleményéről a zsido.com.

 

forrás