A bécsi terror miatt csökkenhet a magyar zsidóság biztonságérzete is

Az elmúlt évek radikális iszlamista hátterű európai terrorcselekményeinél vagy egyértelmű volt, vagy rendre felmerült a kérdés, hogy van-e antiszemita motivációjuk. Az európai zsidóságot és egész Európát megrázta a 2012-es toulouse-i merénylet: egy szélsőséges szalafista terrorista motorról rálőtt egy zsidó iskola előtt várakozó csoportra. Három gyermek és egy tanár meghalt. Ez a véres esemény is hozzájárult ahhoz, hogy az európai zsidóság most minden eddiginél körültekintőbben figyeljen oda közösségei védelmére.

Az antiszemita indíték sem zárható ki

A zsidók félnek, különösen, ha iszlamista terrorcselekményről van szó

– nyilatkozta Yaakov Frenkelt, a bécsi zsidó közösség elöljárója az Arutz Sheva című izraeli lapnak a bécsi terrortámadás után.

Frenkel elmondta, hogy Bécs hosszú éveken keresztül a világ egyik legbiztonságosabb városának számított, de a mostani eset meglepetésként érte a zsidó közösséget és a rendfenntartó erőket is. Az elöljáró hozzátette:

NEM A ZSIDÓ KÖZÖSSÉG VOLT AZ ELSŐDLEGES CÉLPONT, DE A ZSIDÓK KÖZÖTT NYUGTALANSÁG LETT ÚRRÁ,

jelenleg pedig a legnagyobb készültségi fokon áll mind a város, mind a zsidó intézmények védelme.

A bécsi Zsidó Hitközség elnöke szerint viszont az sem zárható ki, hogy az iszlamista támadónak antiszemita indítéka is volt, mivel a merénylet a központi zsinagóga közelében kezdődött. Azt is kiemelte azonban, hogy

a radikális iszlám nemcsak a zsidókra veszélyes, hanem mindenkire, akinek fontos a szabadság, a demokrácia és a humanista értékrend.

Az Index megkereste a magyarországi zsidó közösségeket, kulturális és oktatási intézményeket is, hogy arról érdeklődjön, milyen lépéseket tartanak szükségesnek, illetve miként értékelik saját biztonságuk szempontjából a bécsi terrortámadást.

Fokozott védelem Magyarországon is

Zsinagógáink, oktatási és kulturális intézményeink védelmét közel tíz éve saját fegyveres biztonsági szolgálatunkkal biztosítjuk

– nyilatkozta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija az Indexnek. Azt is hozzátette, hogy mindemellett kiváló a szakmai együttműködés az országos és a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal, valamint a Belügyminisztérium illetékes szerveivel.

Antiszemita indíttatású fizikai támadásra, hála Istennek, nem volt példa az elmúlt években

– fogalmazott.

Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) titkára is arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt években a közbiztonság javulását tapasztalták a verbális, illetve fizikai gyűlöletcselekmények tekintetében, de ettől függetlenül a bécsi eset is azt mutatja, hogy a támadó külföldről is érkezhet,

így a határok átjárhatósága indokolja, hogy az általános biztonságérzet mellett a védelemre is nagyobb figyelmet fordítsunk.

A cikk az index.hu-n folytatódik.