Két hónap alatt már a második Delaware-i Chábád központot gyújtották fel

A helyi rendőrség még az előző gyújtogatás elkövetőit sem találta meg. 

Ahogy a Neokohn is megírta augusztusban gyújtogatás következtében jelentősen megrongálódott a Delaware-i Egyetem kampuszán található Chabad-központ.

Szinte pontosan két hónappal a több, mint százezer dolláros kárt okozó Newark-i tűz után, a múlt héten újabb gyújtogatás történt Delawareben, ezúttal Wilmington városában – számolt be a The Algemeiner. 

Ezúttal kisebb volt kár, mint augusztusban, mivel a tüzet gyorsan felfedezték és a tűzoltóság is időben a helyszínre érkezett.  Chabad Center for Jewish Life in Wilmington elnevezésű Chabad központ így szerencsére megmenekült.

Az augusztusi nyomozás még mindig tart, és tettes hiányában a bíróság nem nyilvánította gyűlöletcselekménynek az esetet.

A Rágalmazásellenes Liga helyi szervezete Twitteren adott hangot a rongálás miatti felháborodásának.

„Az ADL mély aggodalmát fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a wilmingtoni Chábádot gyújtogatók vették célba tegnap. Bár hálásak vagyunk, hogy nem volt jelentős a kár, de tudjuk, hogy az ilyen förtelmes cselekedetek félelmet és fájdalmat okoznak. Ez már a második gyújtogatás, ami a Chábád közösséget célozta Delaware államban”

– írta a szervezet.

A CSS önkéntes zsidó biztonsági szervezet is elítélte a támadást.

Az elmúlt időben vészesen megnövekedtek az amerikai zsidók ellen elkövetett antiszemita támadások. 2019-ben 12%-al nőtt meg a bejegyzett antiszemita incidensek száma.

Legutóbb egy Black Lives Matter tüntetésen támadták rá a tüntetők a velük együtt demonstráló zsidó fiatalokra és a „Sátán zsinagógájának” nevezték őket.

 

forrás: neokohn