Zsidókat gyilkoló öngyilkos merénylőre emlékezett a Vasárnap.hu újságírója

A szír Kassab Adonis korábban a Magyar Gárda alapító tagja, jobbikos politikus is volt. Most a kormányközeli portál fontos újságírója.

Mint lapunk beszámolt róla, a nagy állami támogatásokkal működő, magát kereszténynek nevező hírportál új főszerkesztőt kapott, azt a Horváth Tamást, aki korábban Otto Wöhler rádióüzenetét – mely szöveg Hitlert és Szálasit is élteti – idézte egy az 1945-ös budai kitörést méltató írásában.

Horváth viszont nem az egyetlen problémás személy a portál környékén. A portál újságírója még Kassab Adonis, egy szír keresztény férfi, aki 2001-ben költözött Magyarországra. A Jobbikba 2006-ban lépett be, 2007-ben a ferencvárosi alapszervezet elnöke, majd 2009-ben a párt budapesti alelnöke lett. Az RTL szerint a Magyar Gárda első 56 tagjának egyike volt. Egy 2013-as önkormányzati irat szerint Ferencvárosban önkormányzati képviselő is volt.

A terror éltetője

Kassab 2020 áprilisában személyes Facebook-oldalára, nyilvános posztban írta a következőt arabul:

„Április 9-e, Dél-Libanon menyasszonya mártíromságának emléknapja, aki megrázta a cionista entitást… éljen soká Szíria!”

Kassab posztját lapunk anyanyelvi arab fordító segítségével ellenőrizte.

 

a cikk itt folytatódik: neokohn