ZSIDÓK HAZA! – antiszemita feliratokat festettek Temesvár egyik zsinagógájára

A román rendőrség bűnügyi eljárást indított az ügyben.

 

Antiszemita feliratokat festettek ismeretlenek a temesvári gyárvárosi zsinagóga falára, közölte a Tion.ro. A Temes megyei hírportál beszámolója szerint az ismeretlen elkövetők horogkeresztet rajzoltak, illetve a „Zsidók haza!” kifejezést írták románul a bánsági város zsinagógájának homlokzatára, utóbbiban a zsidókra a pejoratív „jidani” kifejezést használták.

A Temes megyei rendőrség közölte, hogy bűnvádi eljárást indított az ügyben. Az incidensre Luciana Friedmann, a Temesvári Zsidó Hitközség vezetője hívta fel a figyelmet, hozzátéve: eltávolítják a műemlék épületről a feliratokat.

„Letöröljük, és reméljük, többé nem fordul elő”

– idézte a hitközség vezetőjét a Tion.

Luciana Friedmann úgy értékelt, hogy ez a megnyilvánulás nem jellemző Temesvárra. Úgy vélte, a bánsági városra inkább találó a tavaly felújított várnegyedi zsinagógában csütörtök este tartott „SIDY THAL a schtikl” című előadás békés közönsége.

A temesvári származású Thomas Perle darabja – amelyet a német színház vitt színre – megtörtént eseményből merített ihletet: 1938-ban Sidy Thal zsidó művésznő temesvári előadásán két kézigránát robbant fel, négy ember halálát és hetven sebesülését okozva.

A dokumentarista színházi előadás részletét a Temesvár Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozat részeként adták elő. A kulturális főváros címre benyújtott pályázatban épp a bánsági város multikulturális jellegét, toleranciáját hangsúlyozták a kezdeményezők.

A mintegy 250 ezer lakosú Temesváron a legutóbbi, 2021-es népszámlálás adatai szerint 111-en vallották magukat zsidó nemzetiségűnek.

forrás