Véglegesen visszavonták az arab orvosnő engedélyét, aki szándékosan rossz gyógyszert akart adni zsidó pácienseinek

Hiába kért bocsánatot, véglegesen visszavonták az engedélyeit egy frissen végzett ohioi orvosnak, miután előkerültek évekkel ezelőtti antiszemita bejegyzései, amelyek közül a legdurvább, hogy rossz gyógyszert írt volna fel zsidó betegeinek – írja a JTA.

Az Ohio Állam Orvosi Tanácsa véglegesen visszavonta Lara Kollab frissen végzett orvos képzési igazolását és eltiltották a műtétektől is Ohio államban, a Cleveland.com híre szerint. A nő lemondott az igazolásáról még a visszavonás előtt, és nem vehet részt más képzési programban sem az államban.

Kollab számos antiszemita bejegyzést írt a közösségi médiában 2011 és 2013 között, de törölte azokat, miután felvették a New York-i Touro Főiskola Osteopátiás Orvostudományi szakára. Ez az legnagyobb – egyébként zsidó gyökerű – magánegyetem az Egyesült Államokban.

Miután tweetjei előkerültek, bocsánatot kért, amelyben azt írta, azért írta az antiszemita bejegyzéseit, mert Izraelben és Ciszjordániában tett látogatásai után nehezen tudta konstruktív módon kifejezni érzéseit arról, amit ősei földjén tapasztalt.

2018-ban egyébként rezidensként három hónap után elbocsátották a Cleveland Clinic-ről, néhány hónappal később pedig a kaliforniai Bakersfieldben található Kern Medical Center rezidens programjából is távoznia kellett.

 

 

forrás: neokohn