Újabb antiszemita „műalkotások” kerültek elő a Documentán

Hetekkel azután, hogy le kellett takarni a Taring Padi kollektíva zsidóellenes freskóját, újabb antiszemita képek bukkantak fel a kasseli kiállításon.

Nem sokkal a freskó latakarása, majd elszállítása után a RIAS Hessen antiszemitizmuskutató- és információs központ közölte, hogy a kiállítás látogatói újabb antiszemita képeket tartalmazó brosúrákat láttak a kiállítás fő épületében, a Fridericianumban. Az ügyről a Jüdische Allgemeine számolt be.

A kérdéses rajzok egy „Presence des Femmes” című, 1988-ban Algírban kiadott brosúrában szerepelnek.

A szíriai művész, Burhan Karkoutly rajzai antiszemita sztereotípiákat ábrázolnak és Palesztina földjét mutatják, olyan kommentárokkal ellátva, amelyek tagadják Izrael állam legitimitását.

Az egyik rajzon egy Dávid-csillaggal megjelölt katona látható, amint egy kisfiút fenyeget. A RIAS szerint ez a „gyermekgyilkos Izrael” képét reprodukálja. Részleteket közölnek mellett a „Ghassan Kanafani gyermekei” című füzetből is. Kanafani író, nem utolsósorban pedig a terrorista „Népi Front Palesztina Felszabadításáért” (PLPF) szóvivője volt.

A brosúrákat az „Az algériai női küzdelmek archívuma” nevű kezdeményezés adta ki. Céljuk, hogy „digitális és szabadon hozzáférhető archívumot hozzanak létre az algériai feminista kollektívákról és egyesületekről, különösen azokról, amelyek az ország 1962-es függetlenné válása óta alakultak” – olvasható a Documenta honlapján.

A kasseli kiállítás egyik látogatója azt is jelentette a RIAS Hessen-nek, hogy egy izraeli katonákat ábrázoló antiszemita brosúrát is elhelyeztek a kiállításon. A brosúrát a felügyelő személyzet kérésére eltávolították – majd kiderült, hogy azt utólag újra kirakták.

„Az egyik képen egy nő látható, amint hasba rúg egy kampós orrú, katonai sisakján Dávid-csillaggal megjelölt személyt. A kép jobb felső részén négy láb látható. A középső talpakon Dávid-csillagok vannak feltüntetve, míg a külső talpakon arab betűk vannak, sajnos olvashatatlan arab betűk”

– írja a RIAS.

Egy további képen a Dávid-csillaggal megjelölt izraeli katonákat dehumanizált robotokként ábrázolják. Egy fegyvercső egy kamaszt fenyeget. Ugyanez a fajta izraeli katona egy kisfiút fenyeget, aki teljesen fegyvertelen. A RIAS szerint itt a „gyermekgyilkos Izrael” képét reprodukálják.

„Ezeket a képeket a régi antiszemita sztereotípiák kontextusában is látni kell: A motívum a középkori rituális gyilkossági legendára vezethető vissza, amely szerint a zsidók állítólag keresztény gyermekeket rabolnak el, kínoznak és gyilkolnak meg, hogy vérükből peszáchra maceszt süssenek. Ennek a képnek az Izraelre való hivatkozással történő újrafelhasználása egyértelműen antiszemita, és a ‘a zsidókról’ alkotott képet a zsidó államra helyezi át, amely eszerint állami céljává tette a nem zsidó, palesztin gyerekek rendszeres megölését”

– írja a jelentés.

„A documenta új képei azt mutatják, hogy tévedés volt kizárólag Taring Padi ‘Népi igazságszolgáltatás’ transzparensére összpontosítani. A #documenta15-ön tapasztalható virulens antiszemitizmus továbbra is elfogadhatatlan, és a felelősök reakciója szégyenletes!”

– reagált Twitteren az American Jewish Committee a legújabb „műalkotásokra”.