Tiszaeszláron tartott megemlékezést a Magyar Nemzeti Front

A Magyar Nemzeti Front március 29-én, Solymosi Eszter eltűnésének 130 évfordulóján megemlékezést tartott Tiszaeszláron. A rendezvényen többször burkolt antiszemita megnyilvánulásokat tettek a felszólalók.

A rendezvényről videofelvétel is készült, amelyben elhangzik, „hazánkat gazdaságilag kézben tartó körök gyakoroltak nyomást a Tiszaeszlári per bírójára, hogy felmentse a falubeli zsidókat a vérvád alól”. Ezt követően felolvasták Erdélyi József 1937-ben, a Virradat című hungarista lapban megjelent, Solymosi Eszter vére című versét is.

Majd Ifj. Tompó László a hungarista szellemiségű Gede kiadó szerkesztője mondott beszédet Solymosi Eszter sírjánál. „Az egész országot sokkolta akkor a Tiszaeszlári felmentő ítélet, mivel már az egész országban történtek hasonló bűnesetek. Abban az időben is, hasonlatosan a mához olyanok befolyásolták az ítéleteket, akik nem kötődtek a magyar röghöz” – ecsetelte.

Az utóbbi években nem ez az első a vérvádat felelevenítő rendezvény, ugyanez a szervezet már 2012-ben is tartott megemlékezést a Tiszaeszláron.

Forrás: http://hvg.hu/itthon/20120405_barath_jobbik_zsidozas

https://www.youtube.com/watch?v=ez8wJCDv1Ic