Bejegyzések

Roberta Metsola: A holokauszt a történelem legnagyobb bűncselekménye volt

A holokauszt a történelem legnagyobb bűncselekménye volt, amelynek során több millió ártatlan embert gyilkoltak meg, és amelynek az volt a célja, hogy eltöröljön egy népet a föld színéről – jelentette ki Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából tartott beszédében.Bővebben

Az EP elnöke szerint többet kell tenni az antiszemitizmus ellen

Roberta Metsola az Európai Zsidó Szövetség meghívására látogatott Auschwitzba, ahol átadták neki az Európai Zsidó Szövetség (EJA) Dávid Király-díját. 

A rendezvényen jelen volt Várhelyi Olivér, a szomszédságpolitikáért és a bővítésért felelős biztos, Caroline Janvier francia parlamenti képviselő, a Nemzetgyűlés titkára, Markéta Pekarová Adamová, a cseh parlament elnöke, Dritan Abazović, Montenegró miniszterelnöke,  valamint 23 európai ország parlamenti képviselői is részt vettek az eseményen.… Bővebben

Auschwitzban emlékezett az Európai Zsidó Szövetség küldöttsége a Kristályéjszaka 84. évfordulójára

Az Európai Zsidó Szövetség (EJA) évente rendezvényt tart a Kristályéjszaka évfordulóján, hogy megemlékezzen a holokauszt áldozatairól. Az idei kiadásra november 7-8. között került sor Lengyelországban, amelyen számos közéleti személyiség és zsidó vezető képviseltette magát. 

A résztvevők egy szimpóziumon is részt vettek Krakkóban, ahol az oktatásnak az antiszemitizmus elleni küzdelemben betöltött fontos szerepéről értekeztek.… Bővebben