Bejegyzések

A Hamász nevében készült terrortámadásra egy újpesti férfi

A Budakörnyéki Járásbíróság nem végleges, de végrehajtható végzésével elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki terrortámadásokról – köztük a bécsi főpályaudvar felrobbantásáról – küldött fenyegető e-maileket a rendőrségnek – közölte a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

Közleményük szerint a gyanúsított hétfőn mobiltelefonnal több e-mailt küldött az Országos Rendőr-főkapitányságnak, a Készenléti Rendőrségnek és fővárosi kerületi rendőrkapitányságoknak, amelyekben kérte, hogy küldjék ki lakcímére a bevetési osztályt, a „TEK-et”, illetve jelezte azt is, hogy lőfegyverrel és lőszerrel rendelkezik.

Bővebben

Izrael visszautasította a „népirtás” vádját a hágai Nemzetközi Bíróság előtt  

A zsidó állam azzal érvelt, hogy a Hamász példátlan terrorakciójára válaszul, önvédelemből cselekszik Gázában, és a Hamász ellen harcol, nem pedig a palesztin lakosság ellen.  

Izrael hamisnak és „durva torzításnak” minősítette azokat a Dél-Afrika által a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) elé terjesztett vádakat, amelyek szerint gázai katonai művelete a palesztinok elleni, államilag irányított népirtási kampány.Bővebben

Népirtással vádolja Izraelt Dél-Afrika a hágai bíróságon

A Dél-afrikai Köztársaság szándékos népirtással vádolja Izraelt, a per csütörtökön kezdődött a hágai Nemzetközi Bíróságon, ahol elhangzott: a Gázai övezet elpusztítására irányuló terv a legmagasabb állami szintről származik.

A dél-afrikai legfelsőbb bíróság jogi képviselője, Tembeka Ngcukaitobi szerint „nyilvánvaló” a népirtás szándéka a katonai műveletek alapján.… Bővebben

Jaír Netanjahu Budapesten: különös, hogy a Nyugat egy jelentős része az értékeikkel szembemenő palesztin fél mellé állt

Az antiszemitizmus új formáiról, például a TikTokon terjedő bin Laden-imádatról is beszélt a Mathias Corvinus Collegium eseményén Jaír Netanjahu, az izraeli miniszterelnök fia, aki úgy véli, Magyarországon példásan védik a zsidó kisebbséget. Az eseményt Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója nyitotta meg.Bővebben

Minden eddiginél magasabb az antiszemita incidensek száma az Egyesült Államokban

Példátlanul sok antiszemita incidens történt az Egyesült Államokban 2023 utolsó hónapjaiban. A szám 360 százalékkal nőtt az október 7. óta eltelt három hónapban az előző év azonos időszakához képest. Összesen 3283 esetet regisztráltak a három hónap alatt – közölte a Rágalmazás Elleni Liga (ADL). Bővebben

Lemondott a Harvard Egyetem rektora az egyetemen történt antiszemita megnyilvánulásokkal kapcsolatos vádak nyomán

Lemondott a Harvard Egyetem elnöke kedden, miután az elmúlt hetekben egyre nagyobb nyomás helyeződött rá az egyetemen történt antiszemita megnyilvánulások miatt.

Claudine Gay, az Egyesült Államok vezető egyetemének elnöki posztjáról – ami megfelelő a rektori tisztségnek – való távozását levélben jelentette be.… Bővebben

Palesztinpárti tüntetők zárták le New Yorkban a World Trade Center bejáratát

New Yorkban palesztinpárti tüntetők zárták le a World Trade Center bejáratát helyi idő szerint csütörtök kora este.

A helyszíni felvételek szerint több száz demonstráló jelent meg zászlókkal az épületnél az „Árasszuk el New York városát Palesztináért” címmel meghirdetett esemény keretében. A tüntetők az Izrael és a Hamász közötti háború végét, a palesztinok jogainak kiterjesztését követelték azon a helyen, ahol a World Trade Center korábbi felhőkarcolói 2001.… Bővebben

„Vallási és külföldi ideológiák” hívei követik el a legtöbb antiszemita bűncselekményt Németországban 

A Hamász október 7-i támadása óta több mint 4700 antiszemita bűncselekményt regisztráltak a német hatóságok. Az „importált antiszemitizmus” mellett a szélsőbal- és a szélsőjobboldal is érintett.  

A legújabb adatok is igazolják, hogy drámaian megugrott Németországban az antiszemita incidensek, bűncselekmények száma, és egyértelművé vált az is, hogy – bár ezt korábban igyekeztek bagatellizálni – a probléma elválaszthatatlan a migrációs hátterű polgárok beállítottságától.Bővebben

A Hamász nevében antiszemita támadásokra készülő gyanúsítottakat tartóztattak le Európa-szerte

Hamász szimpatizánsokat vettek őrizetbe a múlt héten Németországban, Dániában és Hollandiában, akiket a hatóságok azzal gyanúsítanak, hogy a palesztin terrorszervezet nevében antiszemita támadásokra készültek – számol be a BBC.

Mette Frederiksen dán kormányfő a lehető legkomolyabb fenyegetettségről beszélt, míg a német ügyészség szerint a gyanúsítottak zsidó helyszíneket terveztek megtámadni.… Bővebben

„Példátlan, ahogy a BBC október 7-e után blamálta magát”

A Welt főszerkesztője, Ulf Poschardt a Jüdische Allgemeine-nak beszélt a német és az európai média Izrael-ellenes elfogultságairól. 

A német médiában, különösen a dpa hírügynökségnél, a Hamász terroristáit gyakran egyszerűen „militáns palesztinoknak” nevezik. Miért van ez így? – kérdezte a Jüdische Allgemeine a Welt főszerkesztőjét, annak a lapét, amely – a tulajdonos Springer-konszern hagyományaihoz hűen – kezdettől fogva egyértelműen kiállt Izrael mellett.… Bővebben