Seres László a Paraméteren: Őszinte vallomások a gázai hazugságokról
Miközben nyugati országok sora a palesztin államiság elismerésével jutalmazza a Hamász eddigi népirtó tevékenységét, maga a terrorszervezet elkezdett nyíltan beszélni, elismerve mindazt, amit a Nyugat nem akar hallani – írja Seres László a Paraméteren.
Izrael genocídiumot követ el: szándékosan nem engedi be a nyugati segélyszállítmányokat az övezetbe, hogy ezzel kiéheztesse a kétmillió gázai civilt – ilyen és ehhez hasonló állításokat hallhatunk hónapok óta a közösségi médiától a tévés talkshow-kig, az utcai „Free Palestine” megmozdulásoktól egészen a komolynak szánt parlamenti felszólalásokig. A közös bennük az, hogy közük nincs a megismerhető valósághoz, de mivel annyian és olyan hangerővel teszik közzé a hazug vérvádat, hogy az mainstreammé vált, az azt cáfoló tények már senkit nem érdekelnek.
A második világháború vége óta számos valódi genocídiumot, illetve arra történő kísérletet láthattunk, jól dokumentáltan, bizonyítottan. Nem időrendi sorrendben: Srebrenica, Ruanda, Szíria, Kongó, Mianmar szervezett tömeggyilkosságok szinonimái is, amelyek egyébként elsősorban muszlimok ellen irányultak, ill. irányulnak.
Ez azonban alig érdekelt valakit, a nemzetközi ingerküszöböt ezek az „etnikai tisztogatások” nemigen lépték át, nem voltak világméretű kampányok, tömeges utcai megmozdulások.
Gázából viszont, ahol – ugyancsak jól dokumentáltan, bizonyítottan – semmi ilyesmi nem történik, hatalmas, világméretű botrányt csinálnak. Nehéz nem arra gondolni, hogy azért, mert Izraelről van szó. Ha azt a népet lehet népirtással vádolni, amely a világtörténelem legnagyobb szervezett genocídiumát szenvedte el, akkor a holokauszt kicsit veszít a súlyából, egyedülállóságából, hivatkozási alap mivoltából, a zsidók az áldozati kategóriából végképp átkerülnek a tettesekhez, a valóság: relatív, a történelmi emlékezet: felejtős.
A Nyugat naiv álomvilága
Gázában természetesen súlyos a humanitárius helyzet, de bármit mond a dühöngő kórus, Izrael amit lehet, megtesz az éhínség enyhítésére (nem mintha amúgy a feladata lenne). A terület népessége, amely egyébként évente mintegy 3 százalékkal nő, eddig több tízezer kamionnyi élelmiszerhez juthatott. A területen van elég élelmiszer– a fegyvereseknek. A segélyosztás a politikai kontrollról szól.
És mivel a terrorszervezetnek elemi politikai és kommunikációs érdeke fenntartani az éhínséget és a vészhelyzetet, drámai fotókkal csontsovány gyerekekről, érdeke ellehetetleníteni az őket az ételosztásból kizáró GHF alapítványt, és mivel a nyugati nyilvánosság nyitott erre a drámára, megnyílt az út a kiengesztelésük felé: terrorista pogromjaikat elismerve a Nyugat saját állammal ajándékozná meg a Hamászt.
Tehát nem a palesztinokat: a terroristákat. Miközen az ilyenkor hivatkozott montevideói egyezmény egyetlen feltételének se felelne meg egy ilyen szomszédait fenyegető, demilitarizálhatatlan entitás, amelynek létrehozására amúgy senkinek nincs alanyi joga.
Naiv álomvilágban él, aki azt hiszi, hogy 1) a háború gyors lezárásával – értsd a Hamász katonai kiiktatása nélkül – létrejöhet valamikor egy palesztin állam, 2) egy ilyen állam létrehozása kívánatos lenne, és 3) ez a lépés bármilyen problémára megoldás lenne. A Hamász pontosan érti a Nyugatot, ezért egyik vezetőjének, Razi Hamednek semmibe sem került nyíltan elismerni: „Több ország kezdeményezése a palesztin állam elismerésére október 7-ének a gyümölcse. Bebizonyítottuk, hogy az Izrael feletti győzelem nem lehetetlen, és fegyvereink a palesztin méltóság szimbólumai”.
