Bejegyzések

Egyeztetett a TEV a Sziget Fesztivál szervezőivel – Azonnali lépésekre is elkötelezték magukat a Kneecap zenekarral szemben, amennyiben vétenek a hatályos magyar jogszabályok ellen

A szervezők előzetesen tájékoztatták az együttest a gyűlöletbeszédre vonatkozó szigorú magyarországi jogszabályi keretekről.

A Sziget Fesztivál mögötti tulajdonosi kör és a szervezőcsapat több ízben változott, viszont a három évtizedes múltra visszatekintő rendezvény folyamatosan képviseli a sokszínűséget, a nyitottságot, a békét és az emberi méltóságot.… Bővebben

Nem számít gyűlölködésnek a zsidók kiirtására való felhívás három patinás amerikai egyetem vezetői szerint

Elképesztő jelenetek játszódtak le azon a kongresszusi meghallgatáson, amelyen a Harvard, az MIT és a Pennsylvania egyetem vezetőit kérdezték arról, hogy a “zsidók kiirtására való felhívás” szembemegy-e az általuk képviselt intézmények magatartási kódexével. Mindhárom egyetemi vezető úgy reagált, hogy a válasz kontextustól függ. Bővebben

Netanjahu tárgyalni akar Muskkal, nem kizárt, hogy az antiszemita tartalmakról is

Az izraeli kormányfő egy olyan időpontban találkozik az X (volt Twitter) tulajdonosával, amikor a platformot elönti a sok antiszemita tartalom, Musk pedig hadat üzen az ADL-nek.

Várhatóan Elon Muskkal is tárgyal az izraeli miniszterelnök, amikor jövő héten San Franciscóba utazik, hogy a Szilícium-völgyben találkozók sorozatát bonyolítsa le a mesterséges intelligencia világának vezetőivel, vállalkozóival.… Bővebben