Szalai Kálmán: Gyöngyösi Márton listázásával állítható párhuzamba Márki-Zay Péter megjegyzése

„Nem először fordul elő, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a zsidó, meleg, homofób, rasszista és egyéb kifejezéseket összekeverve, kontextusából kiragadva használja. Úgy tűnik teljes zavar van ezen kifejezések értelmezése kapcsán az ő fejében” – mondta a Hír Tv híradójának Szalai Kálmán Márki-Zay Péter vasárnapi kijelentésével kapcsolatban, miszerint „a Fideszben van néhány zsidó is, bár elég kevés.”

A Tett és Védelem Alapítvány (TEV) titkára szerint, amikor az ellenzéki összefogás kormányfőjelöltje nyilvántartja, hogy ki zsidó és ki nem zsidó a kormánypárt körében, akkor óhatatlanul is a politikai barátainak az eszközeihez nyúl vissza. Úgy vélte, Márki-Zay kijelentése párhuzamban áll politikai szövetségese a Jobbikos Gyöngyösi Márton korábbi megjegyzésével, aki listázni akarta a zsidó származású politikusokat.

Szalai Kálmán hozzátette: kiállnak Veszprémy László Bernát mellett, és ha szükséges, segítséget is nyújtanak számára, amiért támadások érik a Márki-Zay Péter antiszemita megnyilvánulásairól szóló cikke miatt.

Mint ismeretes, az újságíró a Times of Israel című izraeli hírportál blogfelületén december 23-án publikált angol nyelvű írásában felsorolta, hány antiszemita politikussal fotózkodott már együtt az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje. A cikket nem sokkal később törölték a lap blogszekciójából.

A Hír Tv riportja IDE kattintva tekinthető meg.