Svédországban nácik fenyegették a holokauszt megemlékezés résztvevőit
A szélsőjobboldali Északi Ellenállási Mozgalom tagja megpróbálták megakadályozni, hogy a holokauszt áldozataira emlékező “Elhalványuló történetek – add tovább őket!” című kiállítást megtekintsék az érdeklődők, a már bejutott látogatókat pedig megfenyegették.
A dél-svédországi Visbyben a Raoul Wallenberg Akadémia által szervezett tárlaton Sanna Sjöswärd fotóit állították ki.
A skandináv országban egyre erősebbek a neonáci mozgalmak, melyek tavaly egy zsidó közösségi központ bezárását eredményezték Umeában. “Nehéz volt meghoznom a döntést” – mondta az 56 éves, kétgyermekes Carinne Sjoberg, a hetven tagot számláló hitközség vezetője. “Rettenetes volt elismerni a neonácik győzelmét. De ilyen fenyegetettség mellett nem vállalhatok felelősséget más emberek életéért” – tette hozzá. Az umeai közösséget a neonácik mellett a radikális muszlimok is fenyegették.
Az Északi Ellenállási Mozgalom tagjai két évvel ezelőtt éppen jom kipurkor masíroztak végig Göteborg utcáin. A rendőrség eleinte abban sem talált kifogásolnivalót, hogy a menet elhaladt volna a városi zsinagóga előtt. Később a felháborodás hatására más útvonalra terelték a demonstrálókat.
2015-ben és 2017-ben neonácik iskolában tartott holokauszt-megemlékezéseket zavartak meg, melyeken túlélők meséltek az átélt borzalmakról.
A Visbyben tartott tüntetés során egy nőnek sikerült átverekednie magát a bejáratot blokkoló tömegen, mire a neonácik követni kezdték és trágár szavakkal gyalázták, a holokausztot pedig mítosznak titulálták.
A rendőrség megjelent a helyszínen, de nem tartóztatott le senkit. “Rendkívül kellemetlen élmény volt. Egyértelmű, hogy meg akartak minket félemlíteni” – mondta a kiállítás egyik látogatója.
forrás: zsido.com