Precedens? Két év börtönt kapott az erőszakos zsidózó

Közösség tagja elleni erőszakért és súlyos testi sértésért két év börtönbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki betörte az Index újságírójának az orrát egy zsidók elleni gyűlöletre uszító tüntetésen.

2012 október 23-án a Milla tüntetés ellen spontán szerveződött szélsőjobboldali demonstráció résztvevői rátámadtak az Index munkatársaira, és „Halál a zsidókra” kiáltások közepette bántalmazták őket.

A bűnesetet közvetlen közelről figyelő készenléti rendőrség tagjai beavatkozás helyett tétlenül nézték a pogromot, és futni hagyták a garázda verekedőt. Konkrét segítségkérésre sem intézkedtek az ügyben, valamint a gyűlöletkeltő jelszavakat kiabáló, randalírozó tömeget sem oszlatták fel annak ellenére, hogy nem volt engedélyük a demonstrációra.

Egy szemtanú azonban fotót készített a bántalmazóról, akit ennek alapján végül sikerült azonosítani.

A bíróság minősítő körülményként értékelte, hogy a nyolc napon túl gyógyuló testi sértést egy erőszakos garázda tömeg résztvevőjeként követték el, így első fokon közösség tagja elleni erőszak halmazati bűncselekményként a kiszabható legenyhébb, két év börtönbüntetésre ítélte a vádlottat, öt évre próbaidőre felfüggesztve.

Az ügy folytatódik, mivel az ügyészség súlyosbításért fellebbezett, és külön eljárás folyik a rendőrség súlyos mulasztása miatt is.