Plakátokon állt ki Frankfurt városa a zsidókért

A német nagyváros önkormányzata által indított szolidaritási kampány kiáltványai a következő üzenetet közvetítik: ”Összefogás Frankfurtban: a zsidó életért, az antiszemitizmus ellen”.

A poszter egy kipás kép melletti kis szövegben szögezi le, Frankfurt városában a zsidóság ősi tradíció, ami a város identitásának elidegeníthetetlen része.

Kiemelt témaként jelent meg továbbá a zsidó nagyvárosok szerepe Frankfurt gazdasági és kulturális központtá fejlődésének folyamatában a múltban, a jelenben és a jövőben, valamint a holokauszt után visszatérő zsidó élet, ami maradandó és jelentős szerepet foglalt el a város társadalmi szférájában.

Az üzenet második fele a zsidóság fontosságának és biztonságának megerősítésére és az antiszemitizmus elleni harc felelősségére hívta fel a figyelmet.

A németországi rabbik szervezetének vezetője, és az európai konferenciák bizottságának helyettes igazgatója találkozott Peter Goldmannal, a Frankfurt polgármesterével, hogy megköszönjék a helyi zsidó közösség érdekében végzett munkáját: „Rendkívül fontosak az ehhez hasonló lépések, melyek nagy lendületet adnak a zsidó közösség zsidó életstílusához, és a micvák békés betartásához,” nyilatkozták a szervezetek képviselői.

Forrás: Israel National News