Növekszik az antiszemitizmus Európa-szerte
A Guardian cikke szerint különösen aggasztó a helyzet Franciaországban és Németországban.Az antiszemitizmus Európa szerte növekszik kutatók szerint – hívja fel a figyelmet a baloldali brit lap. Franciaországban 74%-kal nőttek a zsidóellenes atrocitások tavaly, míg Németországban ugyanez a szám 60%.
Ezek a számok alátámasztják három friss, európai szintű felmérés eredményeit, melyek szerint a zsidó lakosság nagyobb veszélyben érzi magát, több agressziót kénytelen eltűrni, miközben általánosságban is nő a rasszista gyűlöletbeszéd és az erőszak mértéke.
A francia belügyminisztérium február elején arról beszélt, hogy a 2017-es 311 antiszemita támadáshoz képest tavaly 541 támadást követtek el, míg a német kormány szerint a zsidóellenes indíttatású támadások száma tízéves csúcsra ért: 2018-ban 1646 ilyen támadás volt. A fizikai támadások száma 37-ről 62-re nőtt, az áldozatok közül 43-nak volt szüksége orvosi ellátásra.
Emmanuel Macron francia elnök a folyamatot „elfogadhatatlannak” nevezte, tisztázva miniszterei előtt, hogy az antiszemitizmus jelenléte Franciaországban „megtagadja a köztársaság értékeit”. Petra Pau, a német Die Linke párt képviselője azt nyilatkozta, hogy „egyre több ember tagadja a holokausztot és végez antiszemita uszítást”.
A zsidóság antiszemitizmussal kapcsolatos véleményét vizsgáló, eddigi legnagyobb felmérés 16 ezer zsidót kérdezett meg 12 európai országban az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) számára. A tavaly közölt eredmények szerint a zsidóság számára „az antiszemita gyűlöletbeszéd és a zaklatás” immár a hétköznapok része.
„Évtizedekkel a holokauszt után megdöbbentő látni az antiszemitizmus mértékének a növekedését” – nyilatkozta az FRA igazgatója, Micahel O’Flaherty. „A zsidóságnak megvan a joga, hogy szabadon élhessen, gyűlölet és félelem nélkül”.
A jelentés arra jutott, hogy a megkérdezettek 90%-a szerint nőtt az antiszemitizmus országukban, és hogy 30% tapasztalt korábban antiszemita zaklatást. A válaszadók egyharmada félelemből elkerülte a zsidó rendezvényeket vagy helyszíneket, míg ugyanennyien fontolgatták a kivándorlást. A válaszadók 80%-a nem jelentette a kisebb incidenseket, mivel „úgysem történne semmi”.
Az Eurobarometer januári felmérése az antiszemitizmussal kapcsolatos vélekedést vizsgált a széles publikum, illetve a zsidó közösség berkeiben: eredményei szerint a zsidóság 89%-a gondolta úgy, hogy „nagyban nőtt” az antiszemitizmus az elmúlt öt év során, míg a nem-zsidó lakosságnak „csupán” 36%-a vélte így.
A CNN hasonlóan átfogó kutatása szerint hét európai ország 7000 lakosának közel egyötöde vélte úgy, hogy a zsidóságnak túl nagy befolyása van a pénzügyekre és politikára, míg 34% felelte azt, hogy keveset, vagy semmit sem tud a holokausztról.
A Guardian cikke megszólaltatta Marc Knobel francia történészt az adatokkal kapcsolatban, aki az antiszemita incidensek növekedését az Izrael-ellenességnek, illetve a szélsőjobboldal megerősödésének tudta be.