Nem a Magyar Hajnalra

TEV_logoBudapest, 2014. február 5. – A Tett és Védelem Alapítvány kezdeményezte a neo-náci Magyar Hajnal Mozgalom fedőpártjának a Nemzeti Forradalmi Pártnak a feloszlatását és nyilvántartásokból való törlését. Ezzel párhuzamosan az eljárás megindítására okot adó kampányvideó súlyosan rasszista tartalma alapján az Alapítvány elnöke, Bodnár Dániel büntető feljelentést tesz a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.

Mint ismeretes a Magyar Hajnal Mozgalom, a hatályos jogszabályokat kijátszva, a 2014-es országgyűlési választáson a korábban bejegyzett Nemzeti Forradalmi Pártként kíván részt venni. A Tett és Védelem Alapítvány megalakulása óta következetes és megalkuvást nem ismerő harcot folytat a gyűlölet minden megnyilvánulása ellen. A Magyar Hajnal első választási reklámja nem hagy kétséget afelől, hogy egy nyíltan rasszista, antiszemita gyűlöletre uszító, a közösség méltóságának megsértését zászlajára tűző csoportosulásról van szó.

A Tett és Védelem Alapítvány elfogadhatatlannak tartja, hogy neo-náci párt működhessen Magyarországon, ezért minden jogi eszközt ígénybe fog venni – ahogy ezt tette korábban is – annak érdekében, hogy a társadalmi együttélés minőségét nagymértékben romboló jogellenes állapot megszűnjön.