Náci relikviákat kínáló aukciók legitimálják Hitler rajongóit

Menachem Margolin rabbi, a European Jewish Association vezetője élesen bírált egy müncheni aukciós házat, amiért eladott általa „gusztustalannak” nevezett náci relikviákat is egy aukción. Ez szerinte „ellentmond a logikának, a tisztességnek és az emberségnek” — írja a Jewish Press.


Alig egy hónappal azután, hogy a német belbiztonsági ügynökség vezetője figyelmeztetett arra, hogy a németországi zsidók egyre növekvő antiszemitizmussal szembesülnek, a müncheni Hermann Historica aukciósház ismét kritikát kapott, amiért náci relikviákat értékesít: ezúttal Adolf Hitler jegyzeteit.

Margolin rabbi, az Európai Zsidó Szövetség (EJA) vezetője azt mondta, „képtelen felfogni a felelőtlenséget és az érzéketlenséget” az árveréssel kapcsolatban.

Az aukciós ház nem először került kereszttűzbe ilyen relikviák kalapács alá küldéséért: a létesítmény 2019. novemberében heves kritikát kapott egy hasonló aukció miatt, melynek tételeit végül egy libanoni üzletember, Abdallah Chatila vásárolta meg, aki aztán eladományozta őket a Yad Vasemnek, nehogy a tárgyak szélsőségesek kezébe kerüljenek (Chatilával lapunk januárban interjúzott, a beszélgetést itt olvashatja el – a szerk.)

A legutóbbi aukció után az EJA arra szólította fel az európai törvényhozókat, hogy az antiszemitizmus elleni küzdelem átfogó tervének részeként tiltsák be a náci emléktárgyak értékesítését.

„A belföldi biztonsági ügynökség vezetője kevesebb, mint egy hónappal ezelőtt jelezte az antiszemitizmus riasztó növekedését Németországban. Nemrég fegyveres támadás történt egy hamburgi zsinagógában, a szélsőjobb pedig ismét felszálló ágban van”- szólt Margon rabbi közleménye.

„Az ilyen aukciók érthetetlenek, ellentmondanak a logikának, a tisztességnek és az emberségességnek, kevesebb mint egy évvel azután, hogy számos undorító náci relikvia került kalapács alá, óriási felháborodást kiváltva” – írja Margolin.

„Egyszerűen fel nem foghatom a felelőtlenséget és érzéketlenséget. Az ilyen aukciók segítenek legitimálni Hitler rajongóit, akik számára ezek a tárgyak felbecsülhetetlen értékkel bírnak.”

„Tavaly egy csoda történt Abdallah Chatila úr jóvoltából. De nem támaszkodhatunk a csodákra. Megértjük, hogy a COVID-19 uralja a kormányok és parlamentek figyelmét. Helyesen. Azonban nem hagyhatjuk, hogy az antiszemitizmus vírusa ellenőrizetlenül tovább terjedjen. Ezt az aukciót le kell állítani, és arra kérjük a kormányt, hogy lépjen közbe. Arra is kérjük támogatóinkat, hogy semmilyen módon ne vegyenek részt ebben az etikátlan aukcióban” – zárul Margolin közleménye.

A pénteki árverést meghirdető Hermann Historica aukciósház ügyvezető igazgatója, Bernhard Pacher szerint Hitler a Nemzetiszocialista Német Munkáspárthoz kötődő szervezetekhez intézett beszédeinél használta a szóban forgó jegyzeteket még a második világháború előtt. A kéziratokban utalások vannak Németország háborúra való felkészülésére és a „zsidó problémára”.

A licit védelmében Pacher elmondta, hogy a dokumentumoknak múzeumokban vagy kutatók kezében a helyük.

„Ha elpusztítjuk ezeket a dolgokat és nem kerülnek múzeumokba, hogy szakértők elemezzék őket, akkor a jobboldali náci apologétákra bízzuk az események értelmezését, akik azt fogják állítani, hogy Hitler soha nem mondott ilyen dolgokat” – tette hozzá Pacher.

A beszédjegyezetek kikiáltási árai 2500 euró és 7500 euró (910 ezer és 2,7 millió forint) között mozognak.

A Hermann Historicát korábban is érte már kritika a náci korszakhoz kötődő tárgyak elárverezéséért, ám a müncheni aukciósház állítja, jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a tételeket ne neonácik vásárolják meg és a tárgyak általában múzeumokhoz, valamint kutatási intézményekhez kerülnek.

Négy évvel ezelőtt 275 ezer euróért árverezte el Hitler egyik egyenruháját, korábban pedig a náci vezető több személyes tárgya, köztük egy írógép is gazdára talált az aukcióin.

 

forrás: neokohn