Náci haláltábort építettek egy gyerekeknek szóló számítógépes játékban

Lobogó német zászlók, vaskereszt, „gázszoba” felirattal ellátott kamrák és holttestek tömegei. Nem egy náci koncentrációs tábor történelmi felvételei ezek, hanem egy gyereknek szánt mai játék képei – írja a zsido.com.

 

A Roblox nevű, iskolás gyerekek körében rendkívül népszerű számítógépes játék lehetőséget ad a felhasználóknak arra, hogy létrehozhassák saját felületüket, illetve játsszanak mások által megalkotott felületeken. Most azonban egyes felhasználók virtuális koncentrációs tábort készítettek, amelyben a játékosok a „kivégzés” feliratú gombra kattintva halálos gázt ereszthetnek ki a képernyőn látható zuhanyfejekből. Az auschwitz-birkenaui haláltáborba vezető síneket utánzó sínpár mellett náci ruhába bújtatott avatárok állnak és figyelnek. Természetesen csak virtuálisan, de a jó érzésű embernek még ez is bőven elegendő.

„A Roblox platform nagyon népszerű a gyerekek körében és 13 év alatti gyermekeknek is engedélyezik a használatát. Ez azt jelenti, hogy a működtetőknek különlegesen nagy felelősségük van, amikor a felhasználók védelméről van szó”

– nyilatkozta Larry Magid, a ConnectSafely, vagyis Kapcsolódj biztonságosan nevű szervezet elnöke.

Egy másik, a Biztonságos Iskolák Szövetsége nevet viselő csoport képviselője kifejtette:

„Elborzadtunk, amikor arról hallottunk, hogy holttestekkel megtöltött náci helyiségek és gázkamrák jelennek meg” a játékban. – „Ez különösen nagy baj most, amikor az antiszemitizmus felszálló ágban van.”

A Roblox gyorsan reagált a kritikára és kijelentette:

Nem tűrjük el azokat a tartalmakat vagy viselkedéseket, amelyek a szélsőségeket – köztük az antiszemitizmust – hirdetik vagy dicsőítik. A kérdéses felületeket eltávolítottuk és kitiltottuk azokat az egyéneket, akik létrehozták azokat.”

A cég elárulta, hogy manuálisan és automatizáltan is folyamatosan monitorozzák a rendszert, hogy minél gyorsabban eltávolítsák azokat a tartalmakat, amelyek megsértik a közösségi szabályokat.

forrás