Megvonták Malajziától az úszó világbajnokság rendezési jogát

Az izraeli sportolók kitiltása miatt.

Korában már beszámoltunk arról, hogy Malajzia nem hajlandó vízumot adni az izraeli sportolóknak a paralimpiai úszók világbajnokságára, majd a tilalmat kibővítették minden, valaha az országban megrendezendő sporteseményre. A külügyminiszter azt is kijelentette, hogy döntésük megmásíthatatlan, és vállalják az ezzel járó esetleges negatív következményeket. Saiduffin Abdullah most lehetőséget kap, hogy demonstrálja gyűlöletét Izrael ellen: a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) az izraelieket sújtó negatív diszkrimináció miatt megvonta Malajzia rendezési jogát.

A bizottság Londonban tartott ülésén azzal indokolták döntésüket, hogy “nem látják biztosítva a vízumok, nemzeti zászlók és himnuszok ügyét”. Ebből az is következik, hogy a szervezők ezúttal nem egyeztek volna bele egy olyan “kompromisszumos” javaslatba, mely engedélyezte volna az izraeliek részvételét, ám nemzeti szimbólumaik megjelenítése és himnuszuk eljátszása nélkül. Ilyen felemás megoldás korábban előfordult, például az Egyesült Arab Emirátusokban rendezett cselgáncsbajnokság során.

“Amikor egy vendéglátó ország politikai okokból kitiltja egy bizonyos ország sportolóit, nem marad más lehetőségünk, mint más helyszín után nézni a világbajnokság számára. A paralimpiai mozgalom mindig is a befogadás mellett és a megkülönböztetés ellen állt ki. Szövetségünk döntése nem függ a jelenleg érintett országoktól, más esetben is ugyanezt a döntést fogjuk meghozni. Amikor 2017 szeptemberében aláírtuk a megállapodást Malajziával, még vállalták az összes, részt venni kívánó ország sportolóinak fogadását és biztonságának garantálását. Időközben új politikai vezetés került hatalomra, mely más értékeket vall. A politikát és a sportot összekeverni mindig rossz ötlet, és rendkívül kiábrándító az izraeliekkel szemben tanúsított magatartás” – mondta Andrew Patters, az IPC elnöke, aki nincs könnyű helyzetben, mert a júliusban, 70 ország részvételével tartandó rendezvény számára nagyon gyorsan kell új helyszínt találnia.

A döntésre reagálva Malajzia sportminisztere, Syed Saddyq Syed Abdul Rahman kijelentette, hogy fenntartják az izraeliek belépését tiltó határozatukat “az emberiesség és a palesztin szenvedéssel való együttérzés” nevében, és a bizottság fenyegetése előtti meghajlás azt jelentené, hogy hazája “teljesen elvesztette az erkölcsi érzékét”. A nemrégen megválasztott, 93 éves miniszterelnök, Mahathir Mohamad nemcsak Izraelt nem szívleli, de meggyőződéses antiszemita és holokauszt-relativizáló is, mely nézeteinek gyakran hangot is ad.

Izrael és a nemzetközi zsidó szervezetek örömüket fejezték ki az IPC döntés nyomán. Emánuel Náchson, az izraeli Külügyminisztérium szóvivője így kommentálta a hírt: “Ez a gyűlölet és a bigottság felett aratott győzelem és határozott kiállás a szabadság és az egyenlőség mellett. Köszönjük a paralimpiai bizottság bátor döntését!”

zsido.com

Forrás: jewishnews