Külföldi antiszemita uszító nem lehetne német állampolgár
Az elmúlt hetek zsidóellenes tüntetései nyomán a kereszténydemokraták megszigorítanák a vonatkozó jogszabályt: antiszemita külföldi nem szerezhetné meg a német állampolgárságot.
A legutóbbi izraeli-gázai háború nyomán Európa-szerte, így Németországban is számos Izrael-ellenes, antiszemita tüntetést tartottak, főként migrációs hátterű, illetve muszlim résztvevőkkel. Mint arról mi is beszámoltunk, éppen Németországban durvult el leginkább a helyzet: az egyik városban kövekkel dobálták meg a zsinagógát, és azt üvöltözték, hogy „zsidó disznók”, sőt volt, ahol a sajtó „pogromhangulatról” írt.
A történtek miatt a kereszténydemokraták (CDU) azt tervezik, hogy megszigorítják a külföldiek állampolgársághoz jutását: az állampolgársági törvény módosításával kizárnák a körből azokat, akik zsidók ellen heccelnek. A párt belügyi szakértője, Mathias Middelberg úgy nyilatkozott, hogy a jogszabályban kifejezetten hangsúlyoznák: nem lehet német állampolgár, aki antiszemita uszítást folytat, aki megkérdőjelezi Izrael Állam létét, vagy aki izraeli zászlót éget.
A német állampolgársági törvény úgy módosulna tehát, hogy a külföldi állampolgár hűségnyilatkozatával tudomásul venné: az antiszemita motivációjú cselekedetek összeférhetetlenek a német alaptörvénnyal, mivel az garantálja emberi méltóság védelmét.
„Angela Merkel kijelentése, miszerint Izrael Állam léte német államrezon, nem maradhat következmény nélkül. Erre különösen az állampolgárság megadásánál nagyon oda kell figyelni” – közölte a CDU-s politikus, aki felszólította a szociáldemokratákat (SPD), hogy még e héten szavazzák meg a javaslatát.
Mint mi is hírt adtunk róla, a szövetségi bűnügyi rendőrség nemrég közzétett adataiból kiderül, tavaly 15 százalékkal nőtt az antiszemita motivációból elkövetett bűnesetek száma Németországban. Az antiszemita motivációjú bűncselekmények túlnyomó többsége, 85 százaléka gyűlöletkeltés, sértegetés és propaganda, beleértve a holokauszt tagadását és a nemzetiszocialista ideológia támogatását, 55 eset volt erőszakos bűncselekmény.
A német rendőrség nyilvántartása szerint főként jobb- és baloldali szélsőségesek az elkövetők, az elmúlt hetek antiszemita tüntetései, atrocitásai azonban jórészt a Németországban élő arab, török, illetve kurd migránsokra vezethetők vissza.