Köves Slomó: Paradigmaváltás zajlik az antiszemitizmus tekintetében

Ezer fölött van Franciaországban az antiszemitizmussal összefüggésbe hozható bűncselekmények száma, ez a korábbiakhoz képest hatvanhét százalékos növekedést jelent – tájékoztatott Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. A vallási vezető elmondta, ezen cselekedeteknek több mint a fele erőszakkal is jár.

A rabbi a műsorban elmondta, a zsidókat Nyugat-Európában már nem pusztán az utcán zaklatják, de az is előfordul, hogy a lakásukon törnek rájuk. Az ilyen és ehhez hasonló esetek miatt nyit irodát a Tett és Védelem Alapítvány Brüsszelben, amely azt a célt szolgálja, hogy nyomon követhető legyenek a zsidóságot érő erőszakos cselekmények Európába országaiban.

Velkovics Vilmos felvetésére Köves Slomó elmondta, hogy vannak országok, ahol már korábban is monitorozták a gyűlöletcselekményeket, azonban csak a régió saját nyelvű sajtóját figyelték a szervezetek. Az összeurópai megoldás keretében azonban figyelmet kapnak majd az idegen nyelvű felületek is.

A vezető rabbi a Sorsok Háza kapcsán is megszólalt: úgy látja, egyre többen szeretnék, hogy a projekt az egész magyar társadalomra pozitívan hasson.

Forrás: Echo Tv