Konzervatív tudósok zárták ki Hómant

A váci önkormányzat állásfoglalást kért a Magyar Tudományos Akadémiától Hóman Bálint (1885–1951) rehabilitálása ügyében. Az akadémiának erre 30 napon belül kellene válaszolnia, de inkább él a határidő meghosszabbításának jogával, így az állásfoglalás kimunkálása akár még másfél hónapig is eltarthat, annak ellenére hogy a testület elnökének  álláspontja meglehetősen határozottnak látszik. Lovász László ugyanis a közelmúltban bejelentette, nem szándékozik a közgyűlés elé terjeszteni Hóman akadémiai tagságának visszaállítását, bár „a szakmai és emberi szempontok valóban ellentmondanak, így ettől a vitától előbb-utóbb nem lehet elzárkózni”.

A Népbíróságok Országos Tanácsának másodfokú – jogerős – határozata szerint Hóman az 1945. évi VII. tc. 11. §-ának 1. pontja alapján „a háborúnak Magyarországra való kiterjedését vagy Magyarországnak a háborúba mind fokozottabb mértékben történt belesodródását vezető állásban kifejtett tevékenységével vagy magatartásával elősegítette”.

Míg egyik oldalról jóérzésű emberek jogos felindulását váltotta ki, hogy a Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezve az 1946-os népbírósági ítéleteket, és perújítási eljárásban tavaly március 6-án bűncselekmény hiányában mentette fel az egykori vallás- és közoktatásügyi minisztert a háborús bűntett vádja alól, addig a másik oldalról a rehabilitálással még ennél is tovább mennének. Azt szeretnék, ha a nyilas szimpatizáns politikust akadémiai tagságába is visszahelyeznék. Hóman 1918-ban lett az Akadémia levelező, 1929-ben pedig rendes tagja, majd 1945-ben kizárással szűnt meg tagsága.

Varga István volt ügyvéd – aki két évtizede küzd Homan rehabilitációjáért – kijelentette, a bíróság jogerős felmentő ítélete Hóman számára kivívott jogi elégtételnek csak a kezdete. A jogi rehabilitációt szellemi és tudományos rehabilitációnak kell követnie. A szakmailag ugyan valóban kiváló történész tudományos munkásságát azonban beárnyékolja vállalhatatlan élettörténete, gyalázatos politikai szerepvállalása. Elvhű és elkötelezett tagja volt a Gömbös-, a Darányi- és az Imrédy-kormányoknak, aktívan együttműködött a Szovjetunió elleni hadüzenetben, a zsidótörvények kidolgozásában, és Szálasi mellett a nyilas parlament tagjaként a dunántúli bujdosás napjaiban is kitartott. A háború utolsó napjáig deklaráltan német elkötelezettségű háborús bűnös volt.

Varga és társai azért próbálják a MTA öndefiníciójában is szereplő etikai intaktságának követelményét kihasználni, mert a nemzet jelentős, nagy tekintélynek örvendő, feddhetetlen intézményeinek szimbolikus szerep jut, így az Akadémia a tudományos teljesítmény mellett egyfajta hipotetikus közmegegyezést is reprezentál.

A tudományos rehabilitáció ötletét azonban Lovász László amiatt is ellenzi, mert Hómant – dicstelen politikai szerepvállalása miatt – közvetlenül a második világháború után, de még a kommunista hatalomátvétel előtt, 1945. májusában a tények és körülmények jobb ismeretében a legilletékesebbek, egykori akadémikus társai minősítették érdemtelennek az MTA tagságára. Az elnök ezt a döntést legitimnek tekinti, aki pedig kétségbe vonja, az megkérdőjelezi a kizárást megszavazó a többségében konzervatív tudós testület tagjainak tisztességét is.