Ki is az a Szentmihályi Szabó Péter?

KISZ-titkárból és kommunista propagandaköltőből a rendszerváltás után Antall-kormány külügyi sajtófőnöke, majd Csurka István uszító hangvételű cikkeiről ismert híve lett a napokban reflektorfénybe került Szentmihályi Szabó Péter. A MIÉP szétesése után Szabó hol a Fidesz, hol a Jobbik holdudvarában bukkant fel, egyik szereplése miatt az Orbán-kormány médiahatósága bírságot is szabott ki rá, a napokban azonban nagyköveti pozícióval honorálták munkásságát.

Szabó kinevezése miatt több ellenzéki politikus is tiltakozott, Ara-Kovács Attila, a DK külügyi kabinetvezetője szerint „még fideszes körökben is meglepetést keltett” a mostanában a Magyar Hírlapban önálló rovatban publikáló Szabó jelölése, aki egyébként nem beszél olaszul, és a külpolitikában sem különösebben tapasztalt. Többek szerint az újságíró kinevezése a Jobbiknak tett gesztus – Szabó közelmúltbeli munkásságát végignézve logikusnak tűnik ez a következtetés.

Kicsoda Szentmihályi Szabó Péter? A Magyar Hírlapban, a Demokratában, valamint számos egyéb jobboldali lapban publikáló újságíró egy szűk, de a Békemenet és a Civil Összefogás Fórum megalakulása óta komoly figyelmet kapott értelmiségi kör tagja. 2010-es választások után szinte teljesen elvált egymástól a Fidesz és a Jobbik értelmiségi holdudvara és médiaklientúrája, maradt azonban egy (az egykori Csurka-féle MIÉP elveit és stílusát követő) szellemi kör, akik továbbra is a két, mára nagyjából elkülönült tábor között mozognak. Ebbe a (Bogár László és Szaniszló Ferenc nevével fémjelzett, elsősorban az Echo TV-n megjelenő) körbe volt sorolható Szentmihályi Szabó Péter is, aki az elmúlt években gyakran adott elő jobbikos rendezvényeken, miközben folyamatosan publikál a fideszközeli Demokrata és a Magyar Hírlap lapokba, sőt, ő volt az egyik kezdeményezője a Békemenetnek is.

A 2000-es évek elején Szabó a MIÉP egyik fő propagandistájának számított, aki gyakran Csurkáéknál is hevesebben zsidózott. 2000-ben a MIÉP honlapján jelent meg „A Sátán ügynökei” című, kisebb botrányt kavart írása. A cikk (amelyben persze egyszer sem szerepel a „zsidó” szó, csak a rejtélyes „ők”) különböző zsidó sztereotípiákat („világon mindenütt megtalálhatók (…) állandóan csomagolnak, mégsem mennek el (…) kamatszedők (…) ott nyerítenek minden kereskedelmi rádióban és tévében, egymás közt mindent, ami magyar, kiröhögve, nyálasan raccsolva, orrhangon énekelve) vonultat fel a ’30-as évek antiszemita publicisztikáinak stílusában. „Itt élnek Magyarországon, magyarul beszélnek, írnak, de utálnak minket. Nem igazán értem, miért maradtak itt, ha ennyire rossz nekik, ebben a bambán béketűrő, befogadó országban. Felismerni őket nem nehéz, mert egyszerre gyávák és szemtelenek. A pénz az istenük, az anyanyelvük, abban bíztak elejétől fogva. Árkos szemük, petyhüdt bőrük, nyirkos tenyerük, hideg lábuk, torz mosolyuk elárulja őket. A világon mindenütt megtalálhatók. Ők a Sátán ügynökei” – írta Szentmihályi. A cikket így zárta le: „Melegen üdvözlik őket, s várják melegebb éghajlatokról. A Pokol visszavárja őket.”

Az „el lehet innen menni” gondolatát később egy, már bevallottan a zsidókról szóló írásában is megismételte szinte ugyanezekkel a szavakkal: „Ha nem érzitek magatokat itt jól, már van Saját Hazátok is. Nekünk, nem zsidó magyaroknak csak ez az egy van” – olvasható Filo és Anti című, a Demokratában megjelent cikkében.

A MIÉP meggyengülése után Szabó az inkább a Fideszhez köthető Demokratában kezdett publikálni, majd a Jobbik feltűnésével többször a radikális párt támogatói között jelent meg, 2007-ben verset írt a Magyar Gárdához, és a mai napig egyaránt megjelenik jobbikos rendezvényeken.

Szabó és jobbikos politikusok kapcsolata régebbre is visszavezethető: 2001-től publikál a Karpatia hetilapba, amely Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő lapja. Z. Kárpáton keresztül Szabó a képviselő által alapított Attila Király Népfőiskolán is oktatott „keresztény erkölcstant”, amelyet egyik Magyar Hírlapos publikációjában is vállalt, megvédve az intézményt.

Eközben a Népfőiskolán olyan alakok tartanak előadásokat, mint Ifj. Tompó László, a nyíltan hungarista elveket valló irodalomtörténész, a neonáci irodalom kiadására szakosodott Gede-kiadó szerkesztője.

Szabó szintén rendszeresen publikált a szélsőjobboldali hangvételű Nemzetőr című folyóiratba. Az azóta megszűnt lap főszerkesztője, Dobos Attila jelen volt a Jobbik párttá alakulásakor, 2009-ben vezércikkben hívott fel a párt támogatására. Az újság azonban 2006 környékén volt különösen aktív, cikkeiben gyakran idézett a Kuruc.infóról, egy alkalommal közzétette a Lelkiismeret ’88 felhívását, amelyben a rendőrök elleni erőszakos harcra szólítottak.

Mindez a jelek szerint nem zavarja azokat a fideszközeli médiumokat, elsősorban a Széles Gábor-féle médiabirodalom tagjait, akik a mai napig rendszeresen szerepeltetik. Pedig Szabó megjelenése nem volt mindig kifizetődő: 2011-ben az Echo TV-t többek között Szentmihályi mondataira hivatkozva bírságolta meg (az újságírót most nagykövetté kinevező Orbán-kormány által) életre hívott médiahatóság „Gyűlöletkeltő tartalom” miatt. A határozat szerint 2009. augusztus 21-én sugárzott Korrektúra című műsorában „Imre Kertészként” emlegette Kertész Imre Nobel-díjas írót. A szélsőjobboldali publicisztikákból eredő kifejezés a határozat szerint arra utal, hogy a szélsőségesek „nehezen emésztették meg, hogy a magyar irodalom régen várt kitüntetés ét egy zsidó ember kapta, ráadásul egy olyan regényért, amely a magyar holokauszt témáját dolgozza fel. A megnevezést használók körében Kertész a (nemzet) idegen zsidó archetípusa, akinek Magyarország nem hazája.”

A szélsőjobboldalhoz köthető múltja (jelene?) mellett Szabó alkalmassága más szempontokból is kérdéses: kritikusai szerint Szabó nem beszél olaszul, külügyi tapasztalata pedig kimerül az Antall-Boross-kormány idején betöltött sajtófőnöki pozícióban. Szabó előszeretettel büszkélkedik azzal, hogy 1961-ben, egy 56-os megemlékezésen való részvétele miatt az ország összes középiskolájából kizárták, csak 1963-ban, amnesztia után érettségizhetett a dolgozók gimnáziumában. Azzal már kevésbé, hogy lázadó korszaka nem tartott sokáig: miután az érettségit követően különböző lapokban, köztük a Galaktikában kezdett publikálni, tagja lett az Írószövetségnek, ahol hamarosan KISZ-titkárrá választották. A pártállamhoz való viszonyát jól tükrözi 1977-ben megírt, Nyers fohász a kommunizmusért című csasztuskája, amelyet a napokban számos sajtóorgánum idézett:

„Hol késel, kommunizmus,

boldogságom, tiszta szerelmem?

Boldogságunk, tiszta szerelmünk.

A bőség kosara! A jognak asztala!

A szellem napvilága!

Ehess, ihass, ölelhess, alhass!”

Pedig éppen Szentmihályi volt az, aki a múlt héten a Magyar Hírlapban arról írt, hogy szükség lenne egy tényszerű párttörténeti lexikonra, „az utóbbi negyedszázad pártjainak krónikájával és főbb tisztségviselői névsorával, kommentár nélkül. Ott lennének köztük a saját pártjukat elhagyók, szétverők, még rosszabb pártot alapítók, a politika reménytelen szerelmesei, meg azok is, akik idejében elhagyták a süllyedő hajót és bankárok, üzletemberek, földbirtokosok lettek, távolról szemlélve a romokat, melyek a többieket maguk alá temették” – pályafutását tekintve egy ilyen lexikonban Szentmihályinak is jutna egy-két fejezet.