Jonathan Neumann: A bojkott csak a kezdet
Az izraeli termékek elleni antiszemita kampány mindenkinek árt
A Zsidó Human Rights Watch (JHRW) jogvédő szervezetet egy évvel ezelőtti magalapításának elsődleges célja az volt, hogy szembeszálljon a Boycott, Divestment and Sanctions (BDS) mozgalommal, amely – egyházi csoportoktól befektetőkig és vállalatokig – mindenkit arra buzdít, hogy fordítson hátat Izraelnek és az izraeli termékeknek.
Miután a JHRW három helyi tanáccsal szemben – Leicester, Swansea és Gwynedd – is bírósági eljárást kezdeményezett a BDS akciók engedélyezése miatt, a kormány válaszul úgy döntött, hogy az ilyen megmozdulások betiltását a helyi szintre delegálja, ami a kormány részéről nyílt és egyenes válasznak tekinthető. A BDS azt híreszteli magáról, hogy ők a palesztin föld izraeli megszállása ellen protestálnak, és saját magukat dél-afrikai mintára egy anti-apatrheid mozgalomnak állítják be. Ám közvélemény-kutatások világosan megmutatják, hogy a zsidó közösség szerint, amit művelnek, az antiszemitizmusnak minősül. Miért?
BDS
Először is, mert a BDS deklarált célja Izrael teljes kiirtása. Alaptója, Omar Barghouti, világosan kijelentette “ellenezzük egy zsidó állam létét Palesztina bármely részén”. Másrészt a bojkottálók egyedüli céltáblája Izrael. A BDS nem támad más liberális demokráciákat vagy brit szövetségeseket, elnézi a diktatúrákat, egyedül csak Izraellel és a zsidó néppel van baja. Harmadszor, a BDS bárhol is felbukkan, azt a zsidók zaklatása kíséri – zsidó diákok, akik egy életre megfélemlítve térnek haza a kollégiumból, kóser élelmiszerek, melyeket erővel eltávolíttatnak a szupermarketek polcairól, zsidó szakszervezeti aktivisták, akik azzal szembesülnek, hogy szervezetük a zsidóellenes gyűlölet eszközévé vált, vagy az amerikai zsidó reggae énekes, akit kiutasítottak egy zenei fesztiválról.
Negyedszer, bárki, aki csak kicsit is ismeri a történelmet, tudja, hogy a bojkott egy évezreden át eszköze volt a zsidók ellehetetlenítésének. A múlt század megtanította a zsidóknak, hogy a bojkott sosem ér véget bojkottként. Ha a ”soha többé” szólam valamit is jelent, akkor a BDS nem fogadható el és nem tolerálható egy tisztességes és civilizált társadalomban. Következésképpen a kormány határozatát majd mindenki üdvözölte, bár akadtak olyanok is, akik úgy vélték a döntés vitákat fog kelteni, mivel őszerintük ez korlátozza majd a tanácsok szabadságát, és veszélyeztetik a helyi demokráciát.
Ezt gondolják még akkor is ha ezen állításoknak egyike sem állja ki a józan ész próbáját. Mert bojkottálni egy olyan liberális demokráciát, mint Izrael, az egyben olyan brutális zsarnokságok támogatását is jelenti, mint a Hamasz Gázában, vagy a Palesztin Felszabadítási Szervezet Ciszjordániában – melyekről köztudott, hogy immár évek óta nem rendeztek semmi olyan eseményt, ami választásokra akár csak emlékeztetett is volna, és amelyek rutinosan végzik ki politikai ellenlábasaikat, sorban egymás után az arab világban.
Másrészről, ugyan miért lenne ez a kormányzati döntés a helyi demokráciák elleni támadás? Az antiszemitizmus és a zsidók zaklatása illetve ezek engedélyezése nem demokrácia, inkább egyfajta szélsőség, ami megnyilvánul például abban is, ahogyan a BDS rajongók hamasz-terroristákkal parádézva ábrázoltatják magukat a fényképeken. Ezek az akciók ártanak a közösségi kapcsolatoknak, miközben óriási pazarlása a helyi tanács idejének és pénzének. Az átlag állampolgárok ugyanis inkább azt várják el a helyi tanácsoktól, hogy arra összpontosítsanak, hogyan tudnának a legalacsonyabb áron legmagasabb szintű helyi szolgáltatásokat biztosítani, nem pedig azt, hogy az erőforrásaikat a BDS-szel kapcsolatos határozatok bíróság előtt való megvédésére fordítsák, miközben maguk is elismerik, hogy ezeknek a védelmi csatározásoknak semmi gyakorlati hasznuk nincs.
A polgárok egyébként már eleve azt is ellenzik, hogy a helyi tanácsok külpolitikai kérdésekkel foglalkozzanak. Erre ott van a polgári szolgálat és a kormány. Ám a BDS nem csak a zsidókról és a külpolitikáról szól, hanem a radikalizálódásról és mindannyiunk megfélemlítéséről is. Jihadi John már az előtt is gyűlölte a zsidókat, hogy az iszlám állam arcává vált volna; Alexe Kotey tagja volt egy hamasz-párti flottillának mielőtt az ISIS végrehajtójává vált volna, és a párizsi Bataclan Színház évek óta célpontja volt a BDS-nek, már az előtt is, hogy az ISIS vezette terrorakcióban 89 ártatlan embert mészároltak le tavaly novemberben.
Lehet, hogy a BDS és az antiszemitizmus elsősorban a zsidókat érinti, de a hátterében húzódó radikalizmus mindannyiunkat veszélyeztethet.
Eredeti cikk itt.
Jonathan Neumann angol író, a Jewish Human Rights Watch igazgatója Londonban él és politikai, illetve vallási témákban publikál. A londoni Cambridge Egyetemen és a londoni Gazdasági Iskolában szerezte diplomáját. Számos brit, amerikai és izraeli lapnak ír, munkatársa volt a Commentary Magazine-nak, és helyettes szerkesztőként dolgozott a Jewish Ideas Daily orgánumnál.
