Izraeli zászlók Roger Waters frankfurti koncertjén

Egy tüntető – akinek sikerült kicseleznie a biztonsági embereket – izraeli zászlót lengetve rohant a színpadra Roger Waters vasárnapi frankfurti koncertjén. A tömegben szétszóródott tüntetők csoportjai szintén nagy izraeli zászlókat lengettek, miközben az “Am Iszrael Chaj” (Izrael népe él) című dalt énekelték.

 

Korábban a nap folyamán tüntetők csoportjai már tiltakoztak a koncert ellen, amelyet a frankfurti hatóságok eredetileg megpróbáltak megakadályozni. Waters azonban sikeresen megtámadta a lépést egy helyi bíróságon.

A Pink Floyd egykori frontembere ellen, aki az elmúlt években számos vitát váltott ki antiszemita megnyilvánulásaival és megjegyzéseivel, a német rendőrség újabb büntetőeljárást indított uszítás miatt, miután a hónap elején egy berlini koncertjén náci stílusú ruhába öltözött. A közelmúltban Berlinben és Münchenben tartott koncerteken Anne Frank nevét is kivetítette – de csak azért, hogy hasonlatot találjon Izrael és a náci Németország között.

A közösségi médiában megjelent képek, amelyeken Waters hosszú, fekete kabátot visel, a nácikéra emlékeztető karszalaggal, és egy gépfegyvert lenget a múlt heti berlini Mercedes-Benz arénában tartott koncerten készültek. A felvételek felháborodást váltottak ki, a rendőrség gyűlöletkeltés miatt indított vizsgálatot Waters ellen. Németország antiszemitizmus elleni kormánybiztosa, Felix Klein pedig Waters jogi felelősségre vonására szólított fel.

 

forrás