Botrány Varsóban: szélsőjobboldali képviselő akadályozott meg egy előadást a holokausztról

A neves történész, Jan Grabowski nem kezdhette meg előadását, mert Grzegorz Braun, a Konföderáció képviselője felrohant a pódiumra és összetörte a mikrofont.

Jan Grabowski kedden Varsóban, a Német Történeti Intézet tartott volna előadást arról, hogyan küzd lengyel politikusok azon törekvése ellen, hogy elhallgassák a holokauszt előtti és alatti lengyelországi antiszemitizmus történetével kapcsolatos kellemetlen igazságokat.

Alig kezdte meg azonban előadását az ismert lengyel-kanadai történész, a szélsőjobboldali lengyel Konföderáció párt egyik képviselője, Gregorz Braun „elég volt!” felkiáltással felrohant a pódiumra, összetörte a mikrofont, felborította a hangszórókat és kiráncigálta a kábeleket. A döbbent közönséghez fordulva bejelentette, hogy a rendezvény véget ért.

Bár a közönség kifütyülte, és „szégyennek”, „fasisztának” és „orosz lábtörlőnek” nevezték, sem a biztonsági őr, sem a helyszínre kihívott rendőrök nem tudták eltávolítani Braunt és támogatóit a teremből. A korábban több antiszemita kijelentést is tett képviselő a mentelmi jogára hivatkozott, és azt állította, „vészhelyzet” volt, meg kellett védenie Lengyelország jó hírnevét Grabowski „történelmi propagandájával” szemben.

Amikor az intézet igazgatója, Milos Reznik szemrehányást tett Braunnak, amiért megrongálta az intézet tulajdonát, a képviselő sértegetni kezdte: „Egy varsói német nem fogja megmondani nekem, hogy ne rongáljak meg valamit. Tűnjön el Varsóból, most azonnal!” (Reznik egyébként cseh – a szerk.)

„Ilyesmi még soha nem történt velem, úgy éreztem magam, mintha az 1930-as évek Lengyelországában lennék” – jelentette ki Grabowski az előadásán történt incidensről.

A varsói születésű Grabowski, az Ottawai Egyetem professzora, akinek apja zsidó holokauszt-túlélő volt, éles hangon bírálta, hogy a PiS–vezette kormány szerinte korlátozni igyekszik a holokausztról szóló vitákat. Lengyelországban 2018 óta törvény bünteti, ha valaki az országot a náci bűnökben való bűnrészességgel vádolja.

Grabowski nemrégiben egy akadémiai tanulmányt tett közzé a lengyelországi holokausztról szóló Wikipédia-szócikkek állítólagos torzításairól, amelyek miatt a Wikipédia legfelsőbb hatóságainak kellett beavatkozniuk. A jobboldali nacionalisták éles kritikát fogalmaztak meg a történésszel szemben, még büntetőeljárás is indult ellene a kutatása miatt.

Az incidens közben, az intézet előtt nacionalista tüntetők a prominens szélsőjobboldali politikus, Robert Bąkiewicz vezetésével tiltakoztak a rendezvény ellen. A tüntetést megelőzően a Jog és Igazságosság (PiS) által dominált közszolgálati médiumok bírálták Grabowskit, és a kormány által irányított Nemzeti Emlékezet Intézete is elítélte azt, hogy szerintük „Lengyelországot próbálják felelőssé tenni a zsidók elleni német bűnökért.”

 

 

forrás