Izrael eltörlését és a palesztin intifádát népszerűsíti egy Kelet-Jeruzsálemben is árusított gyermekeknek szánt kifestőkönyv
A „Folyótól a tengerig” című, Dél-Afrikában megjelent kifestős antiszemita narratívákat propagál, és tagadja Izrael létjogosultságát.
A rendőrség rajtaütött a szóban forgó kelet-jeruzsálemi könyvesbolton, letartóztatta a tulajdonosokat, és könyveket foglalt le.
A razzia riadalmat kelt a külföldi diplomaták körében, mivel a bíróság még egy napig őrizetben tartja a könyvesbolt tulajdonosait a közrend megzavarásának vádjával. A hatóságok szerint Mahmoud Muna és unokatestvére, Ahmad Muna „terrorizmusra uszító és azt támogató” szövegeket tartalmazó kiadványokat értékesítettek.
A Haaretz napilap szerint az Educational Bookshop neves kelet-jeruzsálemi könyvesboltlánc három üzletében számos a palesztin identitással és az arab-izraeli konfliktussal foglalkozó kiadvány kapható.
A Héber Egyetem Iszlám Tanulmányok Tanszéke elítélte a letartóztatást, és közleményében hangsúlyozta, hogy egy régóta működő könyvesboltról van szó, amelyet sok közel-keleti tudós, diplomata és turista is használ.
A bűnüldöző szervek azt kérték, hogy a könyvkereskedőket további nyolc napig tartsák őrizetben, de a bíróság hétfőn csak egy nappal hosszabbította meg az őrizetüket.
A tulajdonosokat hivatalosan nem felbujtással, hanem a közrend megzavarásával gyanúsítják, mivel az utóbbi vádhoz az ügyészség jóváhagyása szükséges.
Mahmoud testvére, Murad Muna szerint a rendőrök a Google fordítóját használták a könyvekhez, és ,,bármit, ami nem tetszett nekik, elvitték.”
,,Még egy Haaretz újságot is találtak a túszok képével, és megkérdezték, mi az, mondván, hogy ez uszítás. Elvittek minden könyvet, amelyen palesztin zászló volt.”
A könyvek többségét a ugyanakkor a rendőrség visszaküldte.
A meghallgatás előtt nyolc országot képviselő számos európai és dél-amerikai diplomata zsúfolódott be a bíróság folyosójára. Hollandia, az Egyesült Királyság, Belgium, Brazília, Franciaország, Svájc, Írország, Svédország és az EU diplomáciai képviselői fejezték ki támogatásukat a könyvesbolt-tulajdonosok iránt.
Steffen Seibert, Németország izraeli nagykövete az X közösségi médiaplatformon kiállt a letartóztatások ellen, és a könyvesbolt pártfogójának mondta magát.
„Sok diplomatához hasonlóan én is szívesen böngészek könyvek után a könyvesboltban. A tulajdonosokat, a Muna családot békeszerető, büszke palesztin jeruzsálemieknek ismerem, akik nyitottak a vitákra és a szellemi eszmecserére”
– írta.
Tüntetők egy kis csoportja, köztük baloldali politikusok és neves írók, hétfő reggel a jeruzsálemi bíróság előtt gyűlt össze, hogy tiltakozzon a letartóztatások ellen.
Arról viszont egy diplomata, turista, kutató és palesztin szimpatizáns olvasó sem értekezik, hogy a kifestősben miért kérdőjelezik meg Izrael létét, miért buzdítanak az intifádára és terrorizmusra.