Fel akartak gyújtani Madridban egy zsúfolásig telt kóser étteremet
A spanyol rendőrség nyomozást indított egy Madrid központjában lévő kóser étterem ellen elkövetett gyújtogatási kísérlet ügyében – írja a JNS alapján a Neokohn.
A Spanyol Zsidó Közösségek Szövetségének sajtóközleménye szerint a támadó kedden 22 óra 39 perckor lépett be a Rimmon étterembe, és a létesítmény bejáratát egy erős benzinszagú folyadékkal lefújta, azzal a szándékkal, hogy felgyújtja a helyiségeket
A zsúfolásig telt étterem személyzetének lélekjelenléte és gyors reagálása akadályozta meg a tűzgyújtást
– jegyezte meg a szervezet.
A támadó elmenekült, mielőtt a rendőrség megérkezett volna
– áll a közleményben, amely hozzátette, hogy a hatóságok már dolgoznak az elkövető felkutatásán és indítékának megállapításán.
Az országos zsidó szövetség a helyi zsidó közösséggel közös közleményben ítélte el a meghiúsított támadást, mint
„antiszemita cselekményt, amelynek célja, hogy áldozatokat szedjen, megtámadja a zsidó közösség által látogatott közintézményeket és terrorizálja közösségünk tagjait. Ez egy gyűlölet által motivált, aljas és kegyetlen cselekedet, amely az együttélést, a szabadságot és a toleranciát támadja – olyan értékeket, amelyek mindig is jellemezték Madrid polgárait”
– fogalmaztak.
A Neokohn korábban beszámolt arról, hogy január 1-jén a szélsőbaloldali Canarias Insumisa csoport spanyol aktivistái felgyújtottak már egy izraeli zászlót az ország Kanári-szigeteken a Hapoel Tel-Aviv kosárlabda-mérkőzése előtt.
A helyi média akkor az incidenst „a palesztin nép megszállása és népirtása elleni tiltakozásként” írta le, megismételve azt a hamis vádat, hogy Izrael „egy év alatt 47 000 nőt, gyermeket és idős embert gyilkolt meg” a gázai terroristák elleni háborúja során.
Tavaly májusban a madridi kormány bejelentette a palesztin állam elismerését, amit a Palesztin Hatóság és a Hamász is üdvözölt.