Így látják a francia muszlimok a zsidókat
Soós Eszter Petronella írása (további cikkeit itt találja)
A francia Fondapol kutatóintézet az American Jewish Committee-vel együttműködve készítette el legújabb kutatását arról, hogy a francia muszlimok körében milyen jellegűek az antiszemita sztereotípiák. Emlékezetes, ugyanez az intézet készítette azt a közvélemény-kutatást, amelyről már korábban is beszámoltunk, és amely bemutatta, hogy Franciaországban az antiszemitizmus három melegágya a szélsőjobb, a szélsőbal és a muszlim közösség. Erről a bizonyos mérésről ezt írtuk korábban:
„Úgy tűnik egy 2014 végi mérés szerint, hogy az antiszemitizmus meglehetősen jól körülhatárolható társadalmi csoportokban a legjelentősebb, méghozzá elsősorban a szélsőjobboldal, másrészt a szélsőbaloldal támogatói, továbbá a muszlim népesség körében (a szélsőjobbos és a szélsőbalos antiszemitizmus között komoly tartalmi különbség a kutatók szerint, hogy utóbbi nem vitatja a francia zsidóság franciaságát). Az említett 2014-ben született reprezentatív mérés szerint a lakosság kicsit több mint fele (53%) hat lehetséges antiszemita véleményből egyet sem vall, 18% egyet, és csak 3% vallja mind a hatot. A muzulmánok (hívők, vallásgyakorlók és muszlim családba születettek) között ugyanezek a számok 17%, 13% és 6%, a Nemzeti Front híveinél 25%, 16%, és 9%, míg a radikális baloldal szimpatizánsainál 36%, 27% és 10%.”
Most nem egy kvantitatív, azaz számszerűsíthető, hanem egy kvalitatív (36 beszélgetés elemzését tartalmazó) kutatással igyekezett a Fondapol közelebb kerülni a muszlim antiszemitizmus jelenségének megértéséhez. A beszélgetéseket az Ifop közvélemény-kutató készítette. A Fondapol hangsúlyozza, hogy nem reprezentatív kutatásról van szó, nem olyan eredmények születtek, melyek egységesen és számszerűen tanúskodnak „a francia muszlimok” attitűdjéről, sokkal inkább egy olyan anyagról van szó, amely segít szétszálazni és megérteni az antiszemita érvelés jellegét és struktúráját. Hogy látják a megkérdezett muszlimok a zsidókat? Politikai, kulturális vagy vallási sztereotípiákat hoznak fel? Pozitív vagy negatív kontextusban?
A 2015/2016 fordulóján készült 36 beszélgetés elemzését három kutató (Mehdi Ghouirgate egyetemi oktató, Iannis Roder történelemtanár és Dominique Schapper szociológus) végezte el, akik egy-egy rövid esszében értékelték a minta kiválasztását, a módszert, illetve a leiratokban megmutatkozó tanulságokat (a minta nagyvárosi jellegét és a középosztályi megkérdezettek hiányát, valamint a migráció és az iszlám variációinak hiányát Ghouirgate és Roder kritizálta, ami megint csak mutatja, hogy az eredmények nem vetíthetők ki a teljes francia muszlim közösségre). Az értékelő esszéket nem külön-külön mutatom be, inkább azokra a tanulság-elemekre helyezem a hangsúlyt, amelyeket érdemes egy ilyen rövid ismertetésben kiemelni.
Először is az elemzők három jellegzetes sztereotípiát emelnek ki a beszélgetésekből (Roder úgy értékeli, hogy a minta több mint fele nem mutat antiszemita jeleket). Ezek a jellegzetes, általában egyszerű tényként visszamondott sztereotípiák pedig a zsidó közösség összetartása-szolidaritása, pénzhez, munkához, sikerhez való viszonya és zártsága. A zsidók hatalomvágya, a „mindenhol ott vannak” világérzés is megjelenik a beszélgetésekben – Roder értékelésében hangsúlyos az a megállapítás, hogy a zsidó befolyásról alkotott nézetek összeesküvés-elmélet jellegűek. Különösen a zsidók médiabeli jelenléte kerül előtérbe, mivel a megkérdezettek egy része úgy érzi, a médiamanipuláció okozza azt, hogy a zsidók sérelmeire nagyobb figyelem irányul. Az érintett megkérdezettek úgy gondolják, a zsidók és muszlimok között olyan kettős mérce van, melyből a zsidók jönnek ki jobban. A kettős mérce-érzést mindhárom elemző kiemeli. A muszlimok is áldozatnak érzik magukat, úgy vélik, muszlimnak lenni legalább olyan veszélyes, mint zsidónak, s értetlenségüknek adnak hangot, hogy a zsidókat és intézményeiket miért védik jobban, mint a muszlimokat és intézményeiket. Roder emeli ki ezzel kapcsolatban, hogy mindez a realitás (például a célzottan zsidókat célzó merényletek) figyelmen kívül hagyása és a muszlim antiszemitizmus veszélyének tagadása.
Jellemző a konkrét ismeretek, a tudás hiánya is (ezért vallási referenciák sem jellemzők), az izraeli-palesztin konfliktusnál is ugyanez a tudáshiány, elvi lecsatlakozás jellemző (Ghouirgate). De nem ez a téma a vezető az esetleges antiszemita érvelés felépülésénél (Roder). Roder szerint továbbá a beszélgetésekben a hagyományos antiszemita előítéletek jelennek meg, nem igazán a radikális iszlamizmus strukturált antiszemitizmusa.
Ugyancsak érdekes és fontos, hogy a francia társadalmat a megkérdezettek nem a hagyományos köztársasági, individuális államfelfogás szerint tekintik. A beszélgetőpartnerek inkább az angolszász típusú közösségi felfogás alapján közelítik meg a társadalmat, egymás mellett élő egységes közösségek halmazaként. Éppen ezért a szekuláris – laikus zsidó fogalmával sem igazán tudnak mit kezdeni a megkérdezettek. Ugyancsak Roder emeli ki azt az érdekes jelenséget, hogy a „francia” a nyelvhasználatban a fehér és keresztény közösséget jelenti, a zsidókat a megkérdezettek ugyanúgy kezelik, mintha ők is egy idegen, bevándorló közösség lennének Franciaországban.
Dominique Schnapper fogalmazza meg, hogy a megkérdezettek csodálatot és irigységet éreznek a zsidók iránt, amikor sorolják az ismert sztereotípiákat, s amikor a két közösséget összehasonlítják, abból gyakran a zsidók jönnek ki jobban. A másik két esszé is kiemeli, hogy a zsidó közösség egyfajta tükröt tart a muszlim közösség elé a megkérdezettek gondolkodásában.
Miközben a megkérdezettek részben felmondják a hagyományos sztereotípiákat, és bizonyos összeesküvés-elméletek elemeit, a személyes kapcsolatokban, ha vannak, jellemző a békés együttélés, sőt a szimpátia – legalábbis a beszélgetésekből ez derül ki. Az is látható, hogy a fiataloknál több a feszültség, a sztereotípiák negatív értékelése is inkább a nőkre és a fiatalokra jellemző. A fiatalok azok, akik a legkönnyebben és a leggyakrabban jutnak hozzá információkhoz, vagy „információkhoz” az interneten (a fiatalok relatív radikalizmusára más intézetek és kvantitatív mérések is rámutatnak).
A szerző további írásai itt olvashatók |
Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő, politológus (ELTE ÁJK, 2009), francia nyelv és irodalom szakos bölcsész (ELTE, BTK, 2008). Egyetemi tanulmányai alatt eltöltött egy évet a párizsi Sciences Po-n, az Eötvös Collegium tagja volt, illetve nemzetközi kapcsolatokat hallgatott a Mathias Corvinus Collegiumban. 2019-ben szerzett doktori fokozatot (PhD) az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Politikatudományi Doktori Iskolájában. A Milton Friedman Egyetem adjunktusa, a 
