Gyűlölet-bűncselekmény elleni törvényt neveztek el a tavaly hanukai gyilkosság áldozatáról

A támadás áldozatának nevét viselő New York állami terrorizmus elleni törvény a gyűlölet-bűncselekményeket veszi célba. A The Jerusalem Post beszámolója.

Vezető amerikai zsidó szervezetek emlékeztek meg hétfőn a New York államban található Monseyban egy évvel ezelőtt történt antiszemita késelésesre.

Az összejövetelen megemlékeztek Joseph Neumann rabbira is, aki a késeléses támadás után több hónappal halt bele sérüléseibe.

Az elkövetőt, a 38 éves Grafton Thomast órákkal az incidens után letartóztatták, azonban a kiírt tárgyalás előtt mentálisan alkalmatlannak találták arra, hogy gyűlölet-bűncselekményért kerüljön bíróság elé.

Jonathan Greenblatt, az Anti-Defamation League (Rágalmazás Elleni Liga) vezérigazgatója azt írta Twitteren:

“továbbra is harcolni fogok az antiszemitizmus és a gyűlölet ellen, ami ezt a tragikus incidenst okozta.”

A Zsidó Világkongresszus szintén a Twitteren írt üzenetében az áll, hogy

“egy év telt el a Monsey-i hanukai késelés óta. Egy machetés támadó belépett egy rabbi házába a hanukai ünneplés alatt, és több embert megkéselt. Joseph Neumann 72 évesen halt bele sérüléseibe hónapokkal később. Emléke legyen áldott.”

Az American Jewish Committee hasonló üzenetben emlékezett meg a történtekre:

“Egy éve, hanuka 7. éjszakáján egy machetés támadó lépett be egy rabbi házába Monsey-ban és megtámadta az ott gyülekező ünneplőket.”

 

forrás: neokohn