Gyűlölet-bűncselekmény Budapesten

Egy antiszemita incidens elszenvedőjének gondolatai:

” Arconköpésem élményének feldolgozása

Először is szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, akik bármilyen fórumon is együttérzésüket fejezték ki e kínos üggyel kapcsolatban, jól esett. Miről is van szó? Röviden annyi történt, hogy 2013. október 23-án délután saját biciklimmel a zebránál álltam a hetedik kerületben zöld lámpára várva, mire oldalról egy szintén zebrán álló járókelő (aki nem mellesleg megítélésem szerint a Jobbik gyűlésről jött elfele) zsidózni kezdett, s mivel olyan két másodpercen belül nem reagáltam (nem is állt szándékomban), arcon köpött úgy, hogy a szemüvegemről is csak nehezen tudtam letörölni nyálát. Megdöbbenve tekertem tovább pár métert, majd megálltam, fejjel visszafordultam felé és jó széles mosollyal megtapsoltam. Tán az ő arcán még nagyobb döbbenetet véltem felfedezni, mint a sajátomon. Hisz én számíthattam reakciójára, míg ő nem az enyémre. Ennyi történt.

Szeretnék megosztani az üggyel kapcsolatban pár gondolatot. Nem a jelenség társadalmi és szociális vetületét elemzem ki, hanem magának az esetnek a személyes feldolgozásáról írnék, hátha segíthet másokon is hasonló helyzetekben.

Mások vagyunk, így akár hasonló szituációra is eltérően reagálhatunk. A velem történt esetre is – az arconköpésre – számtalan válasz született ismerőseimtől. Van, aki visszaszólna volna, van, aki visszaköpne és van, aki fizikailag visszatámadna. Van aki csendben maradna és van, aki elmenekülne. Akármelyik válaszreakciót is választjuk, bizonyosan nyomot hagy az eset az ember lelkén, és az okos ember ezt a sebet szeretné mihamarabb és minél jobban begyógyítani. Így olyan véleményhez gondoltam, hogy fordulok, ami a leghamarabb és a leggyorsabban képes a lelkemen esett hibát kijavítani. Számomra – és ehhez tudni kell, hogy hívő zsidónak tartom magam – ez a forrás nem más, mint a breszlovi Rabbi Náchmán és tanításai.

Rabbi Náchámán fő művében, a Likutey Moharanban (I/6) többek között azt tanítja, hogy az Örökkévaló Dicsőségét csakis a tsuván (visszatérésen) keresztül lehet elérni. Az igazi jele annak, hogy valaki visszatért az Örökkévalóhoz, hogy megvan benne a képesség arra, hogy mikor másoktól hallja saját magát szavakkal bántalmazni, megalázni és sértegetni, akkor csendben marad és nem szól vissza. Elviseli még a lehető legnagyobb gyalázkodást és mocskolódást is ellene türelemmel, s ezáltal csökkenti szívének bal oldalában lévő vér mennyiségét (ahol az állatias ösztön foglal helyet) és kiűzi a gonosz és rossz ösztönt magából. Az ilyen ember érdemes arra, hogy az Örökkévaló Dicsőségéből részt kapjon. Rabbi Náchmán továbbá azt is tanítja (LM 10/1), hogy a tapsolással az ember képes az égi bíróságon a rá kiszabott ítéletet megédesíteni és így kegyelmes ítéletet kapni. Boldog az ember aki ezt megérti!

Úgy gondolom, hogy bár a helyzetet nem tudtam akkor tudatosan felmérni, inkább a leblokkolás, döbbenet, ellenszenv, félsz és további negatív érzések társultak az esethez, utólag rekaciómat csakis számomra és lelkemre nézve a lehető legjobban tudom értékelni, és boldog vagyok, hogy egy cádik (igaz ember) útmutatását voltam képes követni, már-már reflexszerűen.

Mindenki úgy reagál, ahogy tud és jónak látja bármilyen esetre, mégis azt tanácsolom mindenkinek kéretlenül is, hogy gondolja meg mi mit és mennyit ér. Egy utcán mászkáló náci biztosan nem ér annyit, hogy akár egy pillanatra is miatta az embernek a jókedve elszálljon, hiszen Rabbi Náchmán szintén tanítja: „Isteni parancsolat állandóan örömben lenni”(LM II/24)! „