FORRONG A FRANCIA RADIKÁLIS JOBBOLDAL: JÖN ZEMMOUR?
A franciaországi regionális választás másnapján nemcsak a konzervatívok jelöltállítása érdekelte a közvéleményt, hanem Éric Zemmour erősen konzervatív-jobboldali publicista esetleges indulása is. Jelöltsége ugyanis mind a radikális, mind a mérsékelt jobboldal (a republikánusok) elnökválasztási esélyeit befolyásolhatja, annak ellenére, hogy a publicista ideológiailag Le Pentől jobbra áll.
Az antifeminista, enyhén homofóbnak tartott, 68-kritikus, Pétain- és Vichy-nosztalgikus, kifejezetten iszlám- (és nem egyszerűen iszlamizmus-ellenes), egyébként zsidó származású publicista annak a szimbóluma, hogy a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés nem fedi le teljes egészében a francia radikális jobboldalt; hanem immáron tőle jobbra is bőven van játéktér. A Le Pen-féle mérséklődés immár tehát bizonyíthatóan nemcsak kommunikációs cukiskodás.
A jobboldal felkavarása?
Mivel Zemmour jobbra áll Le Pentől, az ösztönös feltételezés az, hogy tőle venne el szavazatokat, csökkentve a radikális jobboldal támogatottságát, ezáltal erősítve a mérsékelt jobboldal esélyeit a második fordulóba kerülésre (a logika az, hogy ha a második helyezett Le Pen gyengül, akkor beérheti őt a mérsékelt jobb jelöltje, és ezzel esélyt szerezhet a második fordulóba jutásra). Csakhogy az eddigi felmérések azt mutatják, hogy az 5-6%-on álló publicista nemcsak a radikális jobboldaltól, hanem a mérsékelt jobboldaltól is tud szavazatokat szerezni. Fontos hangsúlyozni, hogy a közvélemény-kutatások változhatnak, és minden bizonnyal változni is fognak. Mindez egy pillanatkép, egy jelenbeli állapot.
Mivel Zemmour Le Pentől jobbra áll, a mérsékelt jobboldaliak, pontosabban a republikánusok megszólítása furcsa dolog lehet elsőre. Alaposabban végiggondolva azonban a 2017-es választás során is lehetett látni, hogy François Fillon mennyire meg tudta szólítani a vallásosakat, a kulturális értelemben radikálisokat. Éppen nekik köszönhette a jelöltségét. Összességében Zemour tehát a második és a harmadik helyezettet is tudja gyengíteni, s ezzel alapvetően nem rajzolja át az erőviszonyokat: ez viszont már egy Emmanuel Macronnak kedvező dolog lehet. A mostani számok szerint Zemmour esetleges indulása Macron számára kifejezetten hasznos lenne (ezt valahogy úgy kell elképzelni, mint ahogy – magyar viszonylatban – egy MKKP, egy Munkáspárt vagy egy ISZOMM jellegű párt működik: ideológiailag ugyan az egyik oldalhoz tartozik, de stratégiailag a a másik oldalnak hasznos a szavazatok megosztása miatt).
Megéri?
Zemmour egy bizonyos olvasói-politikai közönség soraiban igen népszerű: A francia öngyilkosság című kötete például több százezer példányban kelt el, ő a CNews nevű televíziócsatorna egyik legnagyobb neve. Vitatott is: gyakori látogatója a bíróságoknak gyűlöletre uszítás és hasonlók miatt (estenként el is ítélték), de olyan is volt, hogy országos vitát kavart egy beszédével. Az elképzeléseiből, írásaiból, a – sajtócikkek tanúsága szerint – meglehetősen jól is él. Így el kell döntenie, hogy akar-e pénzügyi kockázatot vállalni egy kampánnyal, és akarja-e ezt a kényelmes életet felcserélni egy bizonytalanabbra. Ezt a szempontot sok nyilatkozó felhozza a jelöltségéről szóló háttércikkekben, hiszen nehéz belpolitikai újságíróként, publicistaként dolgozni, ha valaki elkezd aktívan politizálni. Ráadásul nemcsak arról van szó, hogy például az Albin Michel kiadó máris bejelentette, hogy Zemmour következő könyve nem náluk fog megjelenni, tekintettel a politikai szerepvállalására (amiből per lesz), hanem arról is, hogy minden egyes elnökválasztásnak vannak bizonyos költségei, amelyeket időnként a jelöltnek magának kell előfinanszíroznia (vagy megoldania a finanszírozásukat).
A Zemmour-eset könnyen ebbe az „időnként meg kell finanszírozni”-kategóriába eshet: mivel Zemmour támogatottsága meglehetősen alacsony, esetleges indulásával azt veszélyezteti, hogy a neki nyújtott állami, utólagos költség-visszatérítés alacsony összegű lesz. A francia rendszerben az állam utólag, a számlák bemutatása után nagyobb arányban térti meg a kampányköltségeket azoknak, akik több szavazatot kapnak. Ez elvben visszafogja az ideológiai jelöltek kalandvágyát (2017-ben éppen az 5% volt a varázshatár, ahol a visszatérítés tízszeresére ugrott). Az 5% körüli számok arra utalnak, hogy a Zemmour-vállalkozás nem kockázatmentes. Viszont a kudarc sokba kerülhet, személyesen a most meglehetősen jól kereső Zemmournak is, különösen, ha személyes forrásokból akarja hitelezni a kampányát.
Támogatók, aktivisták lehetnek, aláírások nem biztos
Zemmour nem eszköztelen már most, kampánypénz nélkül sem. Vannak önjelölt aktivistái, és egy szervezetlenül is hatékony hálózata, amely például a regionális választás másnapján meg is mutatta az erejét azzal, hogy végigplakátolta az országot Zemmourral. Bár még semmi sem hivatalos, Zemmour egy Fillon-embert már megkeresett kampány-ügyben. A jelöltség efféle lebegtetése arra is jó, hogy érveket, ellenérveket, erőviszonyokat láthat a potenciális jelölt, illetve jelzéseket kaphat, kik azok akik esetleg támogatnák (vagy kik azok, akik egy esetleges elnökválasztási győzelem esetén befolyásos, esetleg kormányzati pozíciót is adnának neki: nem csak akkor lehet elindulni ugyanis az elnökségért, ha az ember elnök akar lenni, hanem akkor is, ha valamilyen feladatot akar).
Az sem elhanyagolandó szempont, hogy 500 választott tisztviselő ajánlása, aláírása kell a hivatalos jelöltséghez, ami a párttal és szervezettel nem rendelkezők és a radikálisok számára mindig nehezebb feladat, mint a pártosoknak (a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon esetében már most elkezdődött a találgatás, hogy meglehet-e neki az 500 szignó). A hiányzó aláírásokon való siránkozás is jellegzetes kampányelem évtizedek óta, meglepő lenne, ha valaki nem látna hozzá 2022-ben is. Érdekes kérdés, hogy ha Zemmour az indulás mellett dönt, akkor kik lehetnek azok, akik a pártfegyelmet, vagy a függetlenséget hagyva mellé állnak, s aláírnak neki. Minden bizonnyal a lebegtetés arra is jó, hogy megérkezzenek az efféle jelzések is.
Soós Eszter Petronella cikke
A szerző további írásai itt olvashatók |
Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő, politológus (ELTE ÁJK, 2009), francia nyelv és irodalom szakos bölcsész (ELTE, BTK, 2008). Egyetemi tanulmányai alatt eltöltött egy évet a párizsi Sciences Po-n, az Eötvös Collegium tagja volt, illetve nemzetközi kapcsolatokat hallgatott a Mathias Corvinus Collegiumban. 2019-ben szerzett doktori fokozatot (PhD) az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Politikatudományi Doktori Iskolájában. A Milton Friedman Egyetem adjunktusa, a 
