Elnézést kért a BBC, mert gázai dokumentumfilmjét egy Hamász-illetékes fia narrálta

Nyilatkozatban kért elnézést a BBC, miután kiderült, hogy a gázai háború következményeiről forgatott dokumentumfilmjének főszereplője és narrátora a Hamász terrorszervezet egyik magas beosztású tisztviselőjének fia volt.

A How to Survive a War Zone (Miként lehet életben maradni háborús övezetben) címmel készített műsor egy Abdullah nevű 13 éves fiú életét mutatta be, és ő kommentálta a filmbeli jeleneteket is.

A napokban azonban kiderült, hogy a palesztin gyerek a Hamász-kormány mezőgazdaságiminiszter-helyettesének fia.

A BBC ezután haladéktalanul levette a filmet a korábban műsorra tűzött programjainak újbóli megnézésére szolgáló iPlayer videóportálról, és vizsgálatot indított annak feltárására, hogy a dokumentumfilm pontosan milyen körülmények között készült.

Fotó: BBC/screenshot

A vizsgálat egyik célja annak kiderítése, hogy a műsort gyártó produkciós cég, a Hoyo Films fizetett-e közvetlenül a Hamásznak a fiú közreműködéséért.

A Hoyo Films szóvivője közölte, hogy a cég a fiú anyjának fizetett „egy kisebb pénzösszeget”, de a Hamász egyetlen tagjának sem folyósított semmiféle juttatást.

A Hamászt a brit kormány négy évvel ezelőtt terrorszervezetté nyilvánította. A brit terrorellenes törvény alapján 14 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók, akik a kormány által terrorszervezetnek minősített csoportokat bármilyen módon támogatják.

A BBC szóvivője a társaság nevében elnézést kért a „súlyos és elfogadhatatlan hiányosságokért”, amelyek a film készítésének körülményeit jellemezték. Közölte, hogy a BBC jelenlegi formájában nem tűzi ismét műsorra az alkotást, amely az iPlayer portálra sem kerül vissza.

A szóvivő szerint a BBC a gyártási folyamat közben számos alkalommal érdeklődött írásban a produkciós cégnél arról, hogy a műsorban narrátorként és szereplőként megjelenített fiúnak és családjának van-e bármilyen kapcsolata a Hamásszal. Az illetékes szerint a Hoyo Films csak a dokumentumműsor sugárzása után fedte fel, hogy a fiú a Hamász-kormány mezőgazdaságiminiszter-helyettesének fia. A cég beismerte azt is, hogy erről tudott, de elhallgatta a BBC elől.

A BBC bejelentette, hogy teljes körű költségelszámolási felülvizsgálatot indít, és ehhez bekéri a produkciós cég számlakivonatait is. (MTI)