Elindult a P-monitor
A hazai közszereplők antiszemita, zsidóellenes kijelentéseit összegyűjtő, azokat pellengérre állító, a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) által működtetett P-monitor (Public Monitor) oldalon folyamatosan figyeljük a médiában és egyéb nyilvános felületeken elhangzott kirekesztő és antiszemita megszólalásokat, amelyeket azonnal közzé is teszünk. A portálon kizárólag közszereplők megnyilvánulásai láthatók azzal a nem titkolt céllal, hogy az ilyen tartalmú megnyilvánulásokkal szemben éljünk a társadalom józan többsége előtti megszégyenítés eszközével. A nyilvánosság előtti zsidóellenes kijelentések elhangzása, tiltott önkényuralmi jelképek használata indokolt esetben feljelentést és a közösség bármely tagja által kezdeményezhető személyiségi jogok megsértésének valamennyi szankciójának érvényesítését vonhatja maga után. A portál folyamatosan bővülő adatbázisában a kirekesztő nézeteket valló közszereplők biográfiája olvasható.
Az oldal indítását a Facebookon egy tíznapos kampány követi, ahol magyar közszereplők- vallási, és egyéb hovatartozástól függetlenül – egy-egy mondatban mondják el véleményüket és ítélik el az antiszemitizmust.
Magyarországon időről-időre a fellángol az antiszemitizmus a közbeszédben is. A P-monitorral egy olyan egységes adatbázis jött létre, ahonnan könnyen és gyorsan szembesíthetjük a szélsőséges nézeteket valló közszereplőket kijelentéseikkel.
Tudjuk, hogy az oldal csak akkor lehet sikeres, ha a mértékadó többség is elítéli a megbélyegző és zsidóellenes tartalmakat. Tisztában vagyunk vele, hogy az egyes közösségek, legfőképpen az egyének érzékenysége nagy mértékben különbözhet ezekkel a tartalmakkal kapcsolatosan. Reményeink szerint elindul a párbeszéd a témával kapcsolatban, mely talán az ingerküszöb minimumának kijelöléséhez és egyfajta tartalmi konszenzus meghatározásához vezet.