Csehországban tárgyalt a TEV
A Tananyaggal és tankönyvekkel az antiszemitizmus ellen (ECTPA) elnevezésű európai projektről egyeztetett 2019. október 3-án Prágában az Európai Zsidó Szövetség (EJA) és a Tett és Védelem Alapítvány (TEV).
A találkozón a TEV részéről Szalai Kálmán titkár és Olti Ferenc, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnökségi tagja voltak jelen, míg Mihails Vorobeičiks-Mellers politikai tanácsadó képviselte az EJA-t. A zsidó érdekvédelmi szervezetek képviselőit a Cseh Oktatási, Ifjúsági és Sportminisztérium képviselői – Jaroslav Faltýn, az alap, művészeti és speciális oktatásért felelős osztály igazgatója, Ladislav Bánovec, a nemzetközi kapcsolatok osztályvezetője és Helena Čermáková, a nemzetközi kapcsolatok osztályának munkatársa- fogadták.
A másfélórás megbeszélésen a közelmúltban Magyarországon zárult hétéves program tanulságain alapuló ECTPA mellett a cseh iskolai tantervről, oktatási programokról és azok fejlesztéséről, a tanári továbbképzési rendszerről, a hosszú távú tudás- és tapasztalatcsere kezdeményezésekről is szó esett. Ezen programok és kezdeményezések a csehországi zsidó közösséget, annak történelmét és a közösségnek az ország fejlődéséhez való hozzájárulását is hangsúlyozzák.
A részletes, információgazdag találkozón a tárgyaló felek kölcsönösen tájékoztatták egymást saját kezdeményezéseik jelenlegi állapotáról és hatásairól, majd a megfelelő véleménycsere után nemcsak abban állapodtak meg, hogy az ECTPA kapcsán tovább találkozók szükségesek, hanem konkrét lépésekben is megegyeztek, amelyeket rövidesen végrehajtanak. Ennek szellemében a közeljövőben kapcsolattartókat jelölnek ki és több találkozót is szerveznek zsidó vezetőkkel, szakértőkkel, csehországi és külföldi diákszervezetekkel.